hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Próbaüzemben a digitális áfa-visszaigénylés a budapesti repülőtéren

  • adozona.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdi a külföldi utasok áfa-visszaigénylési eljárásának digitalizálását. Ennek keretében a Global Blue vállalat (GB) a CAS digitális rendszerét 2026. február 11-én telepítette, első lépésben kizárólag a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A cél a módszer kiterjesztése a szárazföldi átkelőhelyekre – tette közzé csütörtökön honlapján a NAV.

Fontos, hogy a papíralapú áfa-visszaigénylés sem szűnik meg: a digitális és a papíralapú eljárás egymás mellett, párhuzamosan működik tovább.

Kik vehetik igénybe a digitalizált eljárást?

Az áfa-visszatérítés törvényi feltételei továbbra is változatlanok, így továbbra is csak akkor vehető igénybe, ha

  • az utas harmadik ország állampolgára vagy igazolja, hogy szokásos lakóhelye harmadik ország területén van,
  • a kivinni szándékozott áru minimum 175 euró értékű,
  • a termék személyes, nem használt útiholmi, és
  • a vásárlást követő 90 napon belül kiviszik.
repülőgép, utazás, áfa, digitális, visszaigénylés, NAV, próbaüzem
Próbaüzemben a digitális áfa-visszaigénylés a budapesti repülőtéren – a kép illusztráció
Forrás: Image by Johannes Kirchherr from Pixabay

Milyen viszonylatban intézhető digitálisan a visszaigénylés?

Akkor kérhetik – a feltételeknek egyébként megfelelő – utasok digitálisan a kiléptetés igazolását,

  • ha a budapesti repülőtéren keresztül hagyják el az EU-t, és más uniós országban, a GB-vel partneri viszonyban álló kereskedőtől vásároltak, valamint
  • ha hazánkban vásároltak, és olyan uniós országban lépnek ki az EU-ból, ahol a CAS-rendszert használják.

Mi a digitális eljárás menete?

1. A kereskedő rögzíti a vásárlás adatait a CAS-rendszerben.

2. Az utas a repülőtéren kihelyezett önkiszolgáló kioszkoknál kezdeményezi a kiléptetést az EU területéről. Ehhez szkennelnie kell úti okmányait.

3. Ha a szkennelés után a kioszk:

  • zöld jelzést ad, a kiléptetés automatikusan megtörténik;
  • piros jelzést ad, az utasnak pénzügyőrhöz kell fordulnia a kiléptetés igazolásáért.

Az alábbi feltételeknek kell még együttesen teljesülniük:

  • az utas beazonosítása sikeres legyen;
  • a kivinni kívánt termékek az utasnál legyenek;
  • a termékeket eredeti állapotukban kell kivinni, használatuk a kiléptetés előtt nem megengedett;
  • utólagos igazolásra továbbra sincs lehetőség.

Mi a Global Blue szerepe?

A digitalizált áfa-visszatérítési folyamatban az utas a GB szolgáltatását veszi igénybe. A GB pénzügyi szolgáltatóként elektronikus úton vesz részt az ügyintézésben. A vele szerződött kereskedőknél vásárolt termékek után – a korábbi papíralapú eljáráshoz hasonlóan – a GB megbízási szerződés alapján fizeti ki a külföldi utasnak a visszajáró áfát.

Megmarad a papíralapú visszaigénylés?

Ha a kereskedő nem GB-partner, ő továbbra is papíralapú adó-visszaigénylő lapot állít ki, amelyen a kiléptetést a pénzügyőr igazolja a helyszínen – olvasható a nav.gov.hu-n.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gépjármű-költségtérítéshez törzskönyv, forgalmi

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Bt. beltag elhalálozása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink