Lízingügyletek (2) – a nyílt végű pénzügyi lízing kérdései

  • dr. Kelemen László adószakértő, jogász

Bár a személygépkocsi-bérletre vonatkozó szabályozást, mely szerint nincs adólevonási tilalom a gépkocsibérlet vonatkozásában, már régen az áfatörvénybe iktatták, de azóta is folyamatosan merülnek fel kérdések mind a gépkocsibérlet, lízing fogalmát illetően, mind pedig a lízingbevevők adólevonási jogát illetően. Cikksorozatunkban összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat. Jelen írásunkban a nyílt végű pénzügyi lízing besorolását elemezzük.

A cikksorozat előző részét azzal zártuk, hogy ismertettük a C‑164/16. sz. (Mercedes‑Benz Financial Services UK Ltd) EUB-ítélet rendelkező részét, amely a magyar áfatörvény 10. § a) pontjával összehangzóan akkor tekinti termékértékesítésnek a lízingügyletet, ha a tulajdonjog a futamidő végén átszáll a lízingbevevőre – az ítélet szerint pontosítva: „a szerződés pénzügyi feltételeire tekintettel megállapítható, hogy a szerződés lejártakor a vételi opció gyakorlása jelenti a bérlő egyetlen észszerű gazdasági választását”.

Ismertettük, hogy a tulajdonszerzés bizonyosságát mindenképpen a futamidő elején meg kell tudni határozni, hiszen a hivatkozott áfatörvény-beli szabály szerint a termékértékesítés teljesítési időpontja a termék birtokba adása. Azaz, ha termékértékesítésről beszélünk, a lízing futamidejének az elején kell rendezni az értékesítő teljes áfafizetési kötelezettségét, de ennél még jelentősebb szempont az, hogy a termékbeszerzés esetén (ellentétben a bérlettel vagy használattal) a gépkocsi lízingbevevője nem jogosult az áfa levonására (még részben sem).

Felvetettük azt is, hogy egy hosszú futamidejű ügyletnél tényleg nagyon nehéz meghatározni a lízingbevevő gazdaságilag racionális döntését a futamidő végén, hiszen nemcsak a lízingbevevő gazdasági helyzetében, hanem a személygépkocsi-piacon, illetve a gépjárművekkel kapcsolatos jogi szabályozásban is számtalan változás következhet be. (Sajnos ugyanakkor azt is meg kell itt említenünk, hogy az adóhatóság viszont – egy utólagos ellenőrzés során – esetleg már az ügylet végét is látja, és értékelni tudja akkor, amikor a futamidő elején történt gazdasági eseményeket vizsgálja, ellentétben a lízingbevevővel, akinek számos esetben éppen az a vonzó egy nyílt végű lízingügyletben, hogy az ügylet nem jár a futamidő végén egyértelmű tulajdonszerzési elköteleződéssel.)

Az Adózóna áfával kapcsolatos további cikkeit ITTeÁfáról szóló webináriumunk videóanyagát ITT találja.

Kiadványainkat ITT rendelheti meg kiadói kedvezménnyel. Podcastjainkat ITT hallgathatja meg.

Fontos tehát az, hogy az adóalany a futamidő elején a rendelkezésre álló információk alapján értékelje: vajon az lesz-e az egyetlen gazdaságilag észszerű választása, hogy megszerezze a lízingtárgy tulajdonjogát (a maradványérték megfizetésével). Nyilván ezt például az Adózónán feltett kérdésekből is értékelni lehet – azaz nem kérdés a tulajdonszerzési szándék, amikor a kérdés már tartalmazza azt, hogy „nyílt végű lízingügyletben szereztünk be autót”, vagy „úgy vásároltuk meg az autót, hogy pénzügyi lízingben adólevonási joggal élhessünk…”

Természetesen, amikor egyértelmű a tulajdonszerzési szándék, akkor a lízingbevevő nem élhet adólevonási joggal. Ugyanakkor azon esetben, amikor a tulajdonszerzés szándéka nem derül ki egyértelműen, akkor is valamilyen módon értékelni kell az ügyletet.

Megjelent az „Adóellenőrzésről érthetően” című webinárium videófelvétele

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja: milyen körülmények értékelendők egy adott lízingügylet esetében, és melyek vezethetnek esetlegesen az ügylet átminősítéséhez!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Bérleti díj számlázása EU-ba

Nagy Norbert

adószakértő

Kft., kata

Adózóna  szerkesztőség

kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink