hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Bankkártya-elfogadás: kétszázezerhez közelít a terminálok száma

  • MTI/lapszemle

Már kétszázezerhez közelít a bankkártya-elfogadó (POS-) készülékek száma, az idei évtől további ugrást mutathatnak majd az adatok, mivel januártól a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a külföldi szolgáltatóknak is rendszeres adatszolgáltatást rendelt el – írja mai számában a Világgazdaság a jegybank közlésére hivatkozva.

A korábban ismertnél lényegesen jobb helyzetben van a hazai bankkártya-elfogadói infrastruktúra – írja a lap, annak a revíziónak az eredményére hivatkozva, amelynek keretében az MNB átalakította a pénzforgalmi szolgáltatók adatszolgáltatási kötelezettségét.

Míg a korábban ismert jegybanki adatokban a kereskedelmi elfogadóhelyeken lévő bankkártya-elfogadó (POS-) készülékek száma 2018 vége óta visszafogott mértékben, egyszámjegyű emelkedést mutatva növekedett, addig a visszamenőlegesen, 2017-ig korrigált, új típusú adatszolgáltatás szerint az elmúlt két év során a kihelyezett POS-készülékek száma negyedévente 11-18 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi mértéket. Mindennek eredményeképp a piacon az év végére szinte biztosan több mint 200 ezer üzemelő készülék lesz majd – írja a lap.

A korrigált adatok szerint 100 ezer forgalomban lévő kártyára tavaly szeptember végén már csaknem kétezer működő elfogadókészülék jutott. A jegybank közlése szerint ráadásul a mostani adatok az év elején újra nagyot ugorhatnak, miután az MNB csak 2021 elejétől terjesztette ki a külföldi, határon átnyúló szolgáltatókra a pénzforgalomhoz kapcsolódó adatszolgáltatást. Mindez annak következtében okozhat újabb jelentős változást, hogy az elmúlt hónapokban több új, külföldi szereplő érkezett a magyar bankkártya-elfogadói piacra, s az is változást okozhatott, hogy volt olyan pénzintézet, amely a bankcsoport más, külföldi tagjaihoz szervezte ki a bankkártyaüzletágát.

A kereskedelmi törvény változása miatt az online pénztárgéppel rendelkező kiskereskedőknek 2021 elejétől biztosítaniuk kell valamilyen elektronikus fizetési lehetőséget az ügyfeleiknek. Az MNB korrigált adatai szerint a tavalyi harmadik negyedévben 6272-vel bővült a hazai bankkártya-elfogadó hellyel rendelkező kereskedők száma.

A revízió azonban ezen a téren a korábbi adatokban nem bővülést, hanem szűkülést jelentett, ami azzal magyarázható, hogy néhány kiskereskedő a korábban a jegybanknak rendesen jelentő hazai partnerét külföldi bankkártya-elfogadó szolgáltatóra cserélte le, amelyekről a jegybanknak csak januártól lesz információja. Emiatt a 2021-es adatsorokon a működő POS-készülékek számán túl a kereskedői elfogadóhelyek száma is nagyot ugrik majd. A POS-szám gyors növekedése, illetve a kereskedői számok visszafogott bővülése ugyanakkor azt jelzi, hogy az egyszerre több POS-készüléket üzemeltető kereskedőknél történt a nyilvántartási változás.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink