hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Áfacsökkentés: elégedett a minisztérium és a húsosok is

  • MTI

Meghozta a várt eredményt a sertés tőkehús áfájának csökkentése, az első két hónap tapasztalatai szerint mérséklődött a sertéshús ára, nőtt a fogyasztás, és fehéredett az ágazat – hangsúlyozta Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten, a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) sajtótájékoztatóján.

Ismertetése szerint a 27 százalékról 5 százalékra mérsékelt áfa hatására már februárban 17,5 százalékkal csökkent a sertés tőkehús fogyasztói ára 2015 februárjához képest. A fogyasztó érzékeli az intézkedés előnyeit, a fogyasztás idén januárban intenzívebben növekedett a korábbi hónapokhoz viszonyítva – mutatott rá Feldman Zsolt, megjegyezve: a bővülés februárban is megmaradt, bár dinamikája mérséklődött.

Feldman Zsolt emlékeztetett arra, hogy első lépéseként 2014. januártól az élő- és félsertések áfája mérséklődött, és már ez is komoly eredményeket hozott az ágazat számára: 2015. októberig 17,1 százalékkal nőtt a vágósertések darabszáma, súlyban számolva 18,3 százalékos emelkedés történt. Kedvezően hatott a termékpályára a 2015. január elsejétől bevezetett áfa-csökkentés a szarvasmarha, a juh és a kecske köztes termékeinél is – tette hozzá.

Feldman Zsolt kiemelte: a sertés tőkehús áfa-csökkentésének hatását monitorozzák, elemzik, a tapasztalatok pedig az alapját jelenthetik majd egy olyan javaslatnak, amely továbblépést eredményezhet más területen is.

Éder Tamás, a Hússzövetség társadalmi elnöke elmondta, az ágazat fehéredését mutatja, hogy nagyobb mértékben növekedett a sertésvágások száma, mint az ágazat teljesítménye. Rámutatott arra, hogy versenyképesség miatt szükséges a fejlesztés a hazai húsfeldolgozóknál, mert ennek elmaradása az húsüzemek auditálását akadályozhatja.

Az elnök elmondta, húsvétra csak olyan helyen érdemes húsárut vásárolni, amely iránt megvan a bizalom, a kétes eredetű termékek nagyobb kockázattal járnak, a füstölt áruknál pedig az ár a termék minőségét is mutatja.

Mostisch Martina, a Hússzövetség ügyvezető titkára az MTI-nek elmondta, hogy a szövetség becslése szerint az évi sonkafogyasztás 25-30 százaléka a húsvéti ünnepekhez kötődik, ekkor 6 ezer tonna füstölt árut értékesítenek.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Több munkaviszony párhuzamosan

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Efo turisztikai idénymunkában

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 július
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább