hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Áfacsalásban érintett bűnszervezet 57 tagját leplezték le négy uniós országban

  • MTI

Nagyszabású áfacsalás ügyében érintett bűnszervezet 57 tagját fogták el Belgiumban, Németországban, Spanyolországban és Portugáliában, akik Magyarország mellett több uniós tagállamban is tevékenykedtek – közölte az uniós ügyészségi együttműködési szervezet (Eurojust) pénteken.

Az európai uniós országok illetékes hatóságainak a terrorizmus, valamint a több uniós tagállamot érintő súlyos és szervezett bűncselekmények felderítésében segítő, hágai központú uniós szervezet tájékoztatása szerint a bűnözői csoport Magyarországon, Belgiumban, Bulgáriában, Németországban, Spanyolországban, Olaszországban, Portugáliában és Romániában tevékenykedett.

Tagjai főként német, spanyol, olasz és portugál állampolgárok, akik Európát átívelő számítógépes hálózatot hoztak létre annak érdekében, hogy máshová irányítsák a Spanyolországban a jogellenesen létre hozott profitot. A bűnözőknek sikerült elkerülniük a spanyolországi áfabefizetéseket, az áfa-visszatérítéseket pedig a más tagállamokban létrehozott vállalatokon keresztül, azok hamis üzleti tevékenységének színlelésével igényelték vissza.
    
A nyolc érintett tagállam hatóságainak bevonásával április végén egy időben több, mint száz házkutatást hajtottak végre, ami Belgiumban és Portugáliában egy-egy, Németországban 3, Spanyolországban 52 ember letartóztatásához, bankszámlák befagyasztásához, valamint tárgyi eszközök, számítógépek, jelentős készpénz és luxusautók lefoglalásához vezetett. A vizsgálat szerint a bűnszervezet tagjai a becslések szerint több mint 17 millió eurót csaltak el mintegy két év leforgása alatt.
    
Az említett az áfacsalási módszer főként kis helyigényű, nagy értékű termékek számítástechnikai alkatrészek, mobiltelefonok forgalmazásához kötődik. Mivel az EU tagállamok közötti szállítás forgalmi adómentes, az áfa értéke akkor adódik a termék árához, amikor azt eladják, a forgalmi adót azonban nem fizetik be az illetékes kormánynak.
    
Az elmaradt adóbevétel mellett további veszteség keletkezhet, amikor ugyanezt az árut a lánckereskedelem egy másik résztvevő cége reexportálja, és visszaigényli a be sem fizetett áfát. Ezt a módszert körhintacsalásnak nevezik, mivel többször megismétlik, így növelve a profitot.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink