hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adócsökkentések a szomszédban

  • MTI

A román képviselőház megszavazta szerdán a kormány által beterjesztett adótörvényt, amely szerint január 1-jével 19 százalékra csökken az áfa a jelenlegi 24 százalékról.

A jogszabályt 306 képviselő támogatta, ketten ellene voksoltak, egy képviselő tartózkodott. Hatályba lépéséhez még az államelnöknek kell aláírnia a törvényt.

Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter elmondta, hogy az adócsökkentések következtében 12 milliárd lejjel (833 milliárd forinttal) kevesebb pénz folyik be az államkasszába a jövő évben, így Romániának magasabb államháztartási hiánya lesz, mint amekkorát korábban vállalt, de a deficit nem haladja meg a román bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát.

Románia az év elején 1,83 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt vállalt nemzetközi hitelezőivel szemben, akik ellenzik az adócsökkentést.

A Mediafax hírügynökség szerint a román hatóságok nemrég arról tájékoztatták Brüsszelt, hogy a 2016-2018 közötti időszakban az államháztartási hiány nem haladja meg az 1,2 százalékot. Most viszont a pénzügyminiszter azt közölte, hogy a deficit eléri a 2,8-2,9 százalékot, ami erőfeszítésekkel mérsékelhető 2,5 százalékra. Az Európai Bizottság korábban arra figyelmeztette Bukarestet, hogy az adócsökkentés következtében az államháztartási hiány elérheti a GDP 3,5 százalékát.

Teodorovici szerint Románia azon EU-tagállamok közé tartozik, ahol az egyik legmagasabb áfát alkalmazzák, most viszont azzal dicsekedhet, hogy az egyik legalacsonyabb szintre csökken ez az adó. "Külföldi partnereink meg fogják érteni, hogy Bukarest kész tartani a 3 százalék alatti államháztartási hiányt. Romániának bátorságról, ugyanakkor a fenntartható költekezés felelősségéről is tanúságot kell tennie" – mondta a pénzügyminiszter, aki megköszönte a szociáldemokrata Victor Ponta miniszterelnöknek, hogy támogatta ezt a liberális intézkedést.

Ponta hétfőn bejelentette, hogy a 19 százalékos áfa akár január 1-je előtt is bevezethető. A pénzügyminiszter is közölte, hogy jelenleg tanulmányozzák ennek lehetőségét, és közölte, "több mint 50 százalék esély van" arra, hogy ez megtörténjen.

Az adótörvény egyebek mellett eltörli az osztalékadót, az ipari létesítményekre kivetett úgynevezett oszlopadót, valamint az üzemanyag pótlólagos, hét eurócentes jövedéki adóját.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink