hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Meghiúsult a teljesítés, kell-e számlát helyesbíteni?

  • dr. Kelemen László adószakértő, jogász
2

A teljesítés meghiúsulásával kapcsolatos forgalmi adózási kérdésekről egy magyar vonatkozású ügyben már 2014-ben döntött az Európai Bíróság. Bár az Almos ügyben hozott ítélet (C-337/13.) már idestova két éves, mégis folyamatosan merülnek fel azzal kapcsolatos értelmezési kérdések.

Noha az ítélet nagyon előremutató és számos fontos szempontot ismertet, érdemes azt is leszögezni, hogy egyáltalán nem azt jelenti, hogy ha az ügyletet teljesítő fél vevője nem fizeti meg az ellenértéket, akkor a teljesítő fél automatikusan – számlakorrekcióval – visszakérheti (bevallásában fizetendő adót csökkentő tételként szerepeltetheti) az ügylet során korábban megfizetett áfát.

Az Almos ügy tényállása

Az ítéletben vizsgált esetben „az Almos 2008. augusztus és szeptember hónapban a Bio‑Ma Magyarország Energiaszolgáltató Zrt.‑nek (a továbbiakban: Bio‑Ma) repcét értékesített. E magok leszállítása és raktárba történő beraktározása megtörtént, ugyanakkor a vevő a vételárat nem egyenlítette ki. Ennek okán a felek a 2008. október 1‑jén kötött megállapodásukban rögzítették, hogy a repcemagok az Almos tulajdonát képezik, azokkal a felperes jogosult kizárólag rendelkezni, a Bio‑Ma azokat nem terhelheti meg, nem értékesítheti és harmadik személynek a birtokába sem adhatja. A repcemagok visszaszolgáltatásának határidejét 2008. október 10. napjában határozták meg, addig a Bio‑Ma a felelős őrzés szabályai szerint volt köteles eljárni. 2008. október 10‑én az áru visszaszolgáltatására azonban nem került sor, mivel azt a közraktár időközben lefoglalta.”

„Az Almos következésképpen helyesbítette a Bio‑Ma számára történő értékesítésre vonatkozó számlákat, és a 2009. december havi időszaki bevallásában 116 705 000 magyar forint (HUF) összegű visszaigényelhető áfát vallott be.

Az adóhatóság megállapította azonban, hogy e bevallás 48 043 000 HUF összegben jogosulatlan visszaigénylést tartalmazott, amely összegre 10 százalékos adóbírságot határozott meg. Az adóhatóság úgy érvelt, hogy az ellenérték kifizetésének elmaradása ellenére megvalósult az áfatörvény 9. §‑ának (1) bekezdése szerinti termékértékesítés. E hatóság szerint a számlák helyesbítésére nem volt ok, és a feleknek az értékesítést követő megállapodása egy új ügyletnek minősül. Ezen túlmenően az eredeti állapot helyreállítása sem valósult meg, hiszen a repcemag kiszolgáltatása meghiúsult, és a megállapodás szerinti ár sem került kifizetésre.”

OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, hogy megtudja, mit mond a témában az uniós Irányelv, és mit az áfatörvény!
A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (2)
MaZsola3509

A birtokba kerülés tényállásszerű teljesítés. A fenti eset azért érdekes, mert itt a vevő nem került birtokon belül, amit a NAV nem "óhajtott" figyelembe venni. Továbbra is az adóhatóság bukja el a legtöbb közigazgatási ügyet, a kormány mégsem tett javaslatot az automatikus kártérítési kötelezettségre. Lebegtetik, de félnek bevezetni.

Vadász Iván

Termékértékesítésnél célszerű tulajdonjog-fenntartást kikötni, így a számlát csak a vételár megfizetésekor kell kiállítani. Megjegyzem: a NAV ezzel ellentétes véleményt képvisel.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink