NAV-feketelista: ők sumákolnak az alkalmazott bejelentésével

  • adozona.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét, adószámát – természetes személyeknél az adóazonosító jelet –¬, amelyeknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be alkalmazottuk munkaviszonyát. A NAV közzéteszi továbbá a jogsértést megállapító határozat keltét, és végrehajthatóvá válásának napját is. A NAV a közzétett adózók adatait két év elteltével törli.

A be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató adózók listája itt érhető el.

2021. március 11-étől a NAV a foglalkoztatás-felügyeleti hatóságról szóló kormányrendelet szerint a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók adatait is közzéteszi. Idetartoznak azok az adózók, amelyeket a NAV

  • foglalkoztatási jogviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt,
  • a költségvetési támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül,
  • végleges – közigazgatási pernél a bíróság jogerős ítéletével elbírált – és végrehajtható, nyilvánosságra hozott határozatban bírsággal sújtott.

A rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listája itt érhető el.

A NAV továbbra is közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak az adatait, amelyek a 2021. március 10-ei jogszabályi rendelkezések alapján nyilvánosak és a kétéves közzétételi időtartam még nem telt el.

A 2021. március 10-éig hatályban lévő rendelkezéseknek megfelelő, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet szerint a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listája itt érhető el.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Szerződés elszámolási egysége

Adózóna szerkesztőség

kérdések és válaszok

Tárgyieszköz-értékesítés

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Kutyatartás őstermelőként

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close