További témák
hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jó a cégkapu, de fejleszteni kell a rendszert

  • MTI/lapszemle

Az egységes elektronikus kommunikációs platform létrehozására irányuló jogalkotói szándék mindenképp üdvözlendő, de a rendszer még fejlesztésre szorul – vélekedett a Magyar Hírlapnak nyilatkozva Kőmíves Krisztina, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadás üzletágának igazgatója azzal kapcsolatban, hogy jövő év elejétől a cégkapu marad az adóhatósággal folytatott kommunikáció egyetlen felülete a cégek számára.

A szakértő szerint szükség van az elektronikus ügyintézés széles körű elterjedésére, a költséges és körülményes papíralapú levelezés megszüntetésére. Szintén jó ötlet, hogy valamennyi szerv egy platformon keresztül levelezzen a vállalkozással, hiszen ez mind az állam, mind a társaságok szempontjából költséghatékonyabb. Automatikusan nyomon követhetővé válhat a dokumentumok küldése és fogadása, gyorsabb és hatékonyabb kommunikáció valósulna meg ezáltal.

Ugyanakkor az eddigi tapasztalatok a rendszerrel kapcsolatban vegyesek – mutatott rá Kőmíves Krisztina. A cégkapu létrehozása például viszonylag egyszerű a cégjegyzékben szereplő gazdálkodó szervezetek részére, amennyiben az ügyvezető magyar adóazonosító jellel és ügyfélkapuval rendelkezik, viszont az említett körbe nem tartozó gazdálkodó szervezetek - például alapítványok, egyesületek vagy a külföldi ügyvezetéssel működő társaságok - csak űrlapkitöltő felület segítségével regisztrálhatnak, ami kicsit hosszadalmasabb, és több dokumentumot is csatolni kell.

A jogosultságok kiosztásának rendszere is "tartogat meglepetéseket", továbbá szintén hasznos lenne, ha a cégkapu felülete angol nyelven is elérhető volna.

Segítségre lenne szüksége a cégkapu használatával kapcsolatban?
Rendelje meg kedvezményesen a CÉGKAPU A GYAKORLATBAN 2019 című segédanyag-csomagot.
A segédanyagok a problémás kérdésekre fókuszálva, tömören, gyakorlatiasan mutatják be a cégkapu kezelésének legfontosabb tudnivalóit.
Részletek >>

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Jóváírás EU-n belül

Nagy Norbert

adószakértő

Csomagpont

Nagy Norbert

adószakértő

Próbaüzem alatti bevétel

Nagy Norbert

adószakértő

2019 június
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X