hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

881 millió forint elengedett bírság egy év alatt – így spórolható meg az adóbírság fele

  • adozona.hu

Az adóellenőrzésekben megállapított adóbírság felét törölheti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ha az adózó a megállapított adókülönbözetet nem vitatja, azt határidőre befizeti, és lemond a fellebbezés jogáról – írja honlapján a NAV.

Lassan két éve, hogy az adózók automatikusan – külön kérelem nélkül – mentesülhetnek a kiszabott adóbírság 50 százalékától, ha a megállapított adókülönbözetet a határozatban rögzített határidőig megfizetik, és az elsőfokú határozat elleni fellebbezési jogukról lemondanak.

2018-ban csaknem 1300 esetben, idén az első három negyedévében pedig már 900-nál is több ügyben történt automatikus törlés. Ezeknek az adózóknak az adóbírság-kedvezmény miatt 2018-ban 881 millió forintot, 2019-ben pedig 521 millió forint nem kellett megfizetniük.

Az eljárás az adózóknál kedvezményt, a költségvetésnek pedig plusz bevételt jelent. Az önkéntes teljesítésekből ugyanis 2019-ben 3 milliárd, 2018-ban 8 milliárd forint költségvetési bevétel származott.

A feltételes adóbírság-kedvezmény igénybevételéhez kapcsolódó formanyomtatványok és a kedvezményről bővebb információ elérhető a NAV honlapján – olvasható a nav.gov.hu-n.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Üzletrész értékvesztése II.

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

NAV igazgatási szünet, döntéshozatal

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Magyarországi lakás eladásából származó jövedelem

Antretter Erzsébet

adószakértő, Adótanácsadási Üzletágvezető

Niveus

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 december
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink