hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megjelent a januári VálaszAdó

  • adozona.hu

Az idei év formabontónak számít az adózási és a társadalombiztosítási szabályok átfazonírozásában: a szokásos nyári és őszi adócsomagokon kívül még számtalan – a módosító jogszabály nevéből egyáltalán nem kikövetkeztethető törvényben – módosította vagy újította meg az Országgyűlés az előírásokat.

A legfontosabb változtatásokat folyamatosan közöltük az Adózóna portálon, emellett az év első napján két cikkben összegeztük a jelentősebb módosításokat, amelyeket a mostani VálaszAdóban is hasznosnak gondoltunk ismertetni. Az általános forgalmi adó legújabb változtatásaival pedig külön cikkekben is foglalkozunk.

Az összes módosítás részletei kommentárokkal, példákkal kiegészítve a HVG Adó 2020 különszámában is elolvashatók.

A társadalombiztosításban a legnagyobb újdonság, hogy 2020. július 1-jén hatályba lép az új járuléktörvény, (2019. évi CXXII. törvény), amely egyebek között a minimum járulékalapot is módosítja. Ehhez fontos ismerni a minimálbér és a garantált bérminimum összegét, amelyet mostani hírlevelünkben is közlünk.

Az idősebbek és foglalkoztatóik számára (a közterhek miatt) pedig azt kell tudni, hogy kit, illetve kit nem tekinthetünk sajátjogú nyugdíjasnak.

Mostani hírlevelünkben is több olyan kérdést és szakértői választ adunk közre, amelyek sokakat érdekelhetnek. 

A 2020. januári VálaszAdót itt töltheti le!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Ázsiós tőkeemelés

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink