hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A szocho csökkentése önmagában kevés lesz az adótanácsadók szerint

  • adozona.hu

Kétséges, hogy a napokban bejelentett – a tervezetthez képest 0,5 százalékkal nagyobb – szociálishozzájárulásiadó-csökkentés valóban hatékonyan járul-e hozzá a cél eléréséhez – véli Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke.

Magyarországon a harmadik legmagasabb a bérek adóterhelése (48,2 százalék) az OECD-államok között, és ez egyértelműen rontja a gazdaságunk versenyképességét. Így üdvözölni kell még a legkisebb lépést is, ami a probléma megoldása irányába mutat.

Az Adótanácsadók Egyesülete tavaly szeptemberben már elemezte az adócsökkentés várható hatásait, és már akkor is kiemelte a szervezet, hogy a foglalkoztatók egy jelentős – legalább 10 százalékpontos – egy lépésben végrehajtott csökkentésre tudtak volna igazán pozitívan reagálni. A nagyobb cégek a megtakarításból technológiai beruházásokat hajthattak volna végre, vagy a már ott dolgozók bérét emelhették volna differenciáltan, vagy esetleg új munkahelyeket teremthettek volna. A fejlesztés és a munkahelyteremtés a termelés növekedéséhez vezetett volna, a béremelés pedig a jó munkaerő megtartását támogatta volna.

Az egyesület már akkor is hangsúlyozta, hogy a megoldás lényege éppen az lett volna, hogy a vállalkozások maguk dönthettek volna a helyzetükhöz a legjobb illő megoldásról. Ugyanakkor a szervezet már akkor sem tartotta valószínűnek, hogy a mikrovállalkozásokra akár a nagy, egy lépésben végrehajtott csökkentésnek számottevő hatása lenne. Mivel a megtakarítás náluk nem lett volna elég beruházások megvalósítására, így leginkább a tulajdonosok bérének növekedéséhez és tisztulásához vezet az adócsökkentés.

A többlépcsős és kisebb mértékű adócsökkentés miatt tehát erősen kétséges, hogy a 2016-os adócsökkentés (27-ről 22 százalékra) következtében növekedett-e a vállalkozások versenyképessége, illetve lehetővé vált-e több munkahely megteremtésének lehetősége a megtakarításból. Ráadásul a szervezet elemzésében nem számolt azzal, hogy a minimálbér emelésével kombinált adócsökkentés valójában azonnal növeli a vállalkozások költségeit, míg az adócsökkentés hatására beinduló jótékony folyamatokat elodázza. Vagyis a költségek még azelőtt megjelennek, mielőtt a cégek megtermelték volna a magasabb bérek és adóterheik fedezetét.

2017-re világos, hogy az adócsökkentés több lépcsőben valósul meg, kisebb mértékű lesz az ideálisnál, és kötelező béremeléssel párosul, mindez együtt elodázza a versenyképesség elérésének időpontját. Valamint továbbra sem látszik kirajzolódni az a gazdaságfejlesztési stratégia, amelynek csak egyik eleme az adócsökkentés, és amelyet a szervezet már tavaly is hiányolt.

Ezért az egyesület hangsúlyozza, hogy az adócsökkentés önmagában nem elég: jó lenne mielőbb látni, hogy melyek lesznek azok a kiemelt területek, amelyektől a várt gazdasági növekedést remélik a jogalkotók.

OLVASSA EL kapcsolódó elemző cikkünket is: 
Terhek 2018-ban csökkenő szocho és növekvő minimálbér mellett

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Temetési segély

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Nyílt végű lízing áfa, számvitel

Nagy Norbert

adószakértő

Számlázás borravaló esetén

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink