hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Most vitatják az adótörvényeket – Öt gazdasági javaslat a Ház asztalán

  • adozona.hu

A nemzetgazdasági miniszter öt javaslatát tárgyalja ma az Országgyűlés, általános vitát tartanak például a jövő évi költségvetés módosításáról és a kormány adócsomagjáról is.

Az ülésnap reggel 8 órakor kezdődött, az adótörvények változtatásáról szóló javaslat általános vitájával. A nemzetgazdasági tárca az adórendszeren keresztül kívánja segíteni a kis- és közepes vállalkozásokat, Varga Mihály indítványa emellett jelentős ösztönzőket tartalmaz a Magyarországon megvalósuló beruházásoknak is.

Az ezután napirendre kerülő, a 2017-es büdzsé változtatásáról szóló javaslat többségében már elfogadott jogszabályváltozások átvezetését tartalmazza, egyik pontja pedig jelentősen megemeli a közbeszerzési kötelezettség értékhatárát, egyszerűsítve a legkisebb értékű beszerzéseket.

Általános vitát tartanak az államháztartási törvény módosításáról is, amely egyebek között érinti az önkormányzati gazdálkodást, a költségvetési tartalék felhasználásának egyes szabályait, szélesíti a Pénzügyi Békéltető Testület működését és segíti a Liget Budapest projekt megvalósítását is.

Az utolsó két napirendi pontban a polgári perrendtartást, valamint a foglalkoztatási törvényt érintő módosítások kerülnek terítékre.

Az Országgyűlés jövő hét hétfőn, kérdésekkel és azonnali kérdésekkel fejezi be kéthetes munkáját.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink