hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Pálinkát főzne, főzetne? Az új szabályok szerint ezt kell tennie!

  • adozona.hu

Januártól már csak párlatadójegy birtokában főzhető, illetve főzethető pálinka. A NAV honlapján megjelentette az adójegy igényléséhez szükséges nyomtatványt, továbbá közölte az ehhez szükséges tudnivalókat.

A magánfőzésre vonatkozó szabályokat a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Jöt.) 67/A §-a tartalmazza.

A magánfőző a lakóhelyén vagy gyümölcsöse helyén használható, legfeljebb 100 liter űrtartalmú, párlat-előállítás céljára kialakított desztillálóberendezés feletti tulajdonszerzést, valamint a bejelentett adatokban történt változást az azt követő 15 napon belül köteles bejelenteni a lakóhelye szerinti önkormányzati adóhatósághoz. Az önkormányzati adhatóság a bejelentésről értesíti a vámhatóságot és a bejelentéssel érintett másik önkormányzati adóhatóságot.

A Jöt. 2016. január 1-jétől hatályos rendelkezései szerint a tárgyévben előállítani tervezett magánfőzött párlat előállításához az előállítást megelőzően párlatadójegyet kell beszerezni a vámhatóságtól.

Párlatadójegy beszerzésére az önkormányzati adóhatóságnál regisztrált magánfőző jogosult.

A Jöt. 64. § (6) bekezdése szerint a párlatadójegy a beszerző magánfőzőt egy liter magánfőzött párlat tárgyévi előállítására jogosítja. A párlatadójegy 700 forint értéket képvisel, egy liter 42 térfogatszázalékos tényleges alkoholtartalmú párlat adótartalmát figyelembe véve. A magánfőzőnek tárgyévi első beszerzéskor legalább 5 párlatadójegyet kell beszereznie, tárgyévben legfeljebb 86 darabot vásárolhat és legfeljebb ennek megfelelő mennyiségű párlatot állíthat elő. Ha a magánfőző a párlatadójeggyel megfizetett adójú párlatmennyiségnél több párlatot állít elő, akkor a tárgyév végéig be kell szereznie a többletmennyiség utáni párlat adójegyeket a vámhatóságtól azzal, hogy az éves mennyiségi korlátot ilyen esetben sem lehet túllépni.

Egy tárgyéven belül a természetes személy vagy bérfőzetőként vagy magánfőzőként jogosult párlatot előállíttatni, illetve előállítani, és egy háztartáson belül vagy csak bérfőzetőként vagy csak magánfőzőként lehet előállíttatni, illetve előállítani párlatot.

A párlatadójegy igénylése és rendelkezésre bocsátása az igénylő választása szerint papír alapon vagy elektronikusan történik.

A párlatadójegy csak az értékének megfizetését követően bocsátható az igénylő rendelkezésére.

A párlatadójegy értékének megfizetése teljesíthető:

a) a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál beszerezhető készpénzátutalási megbízással (csekken)
vagy
b) banki átutalással.

Az igénylő adóazonosító jelét a készpénzátutalási megbízás megjegyzés rovatában, banki átutaláskor pedig a közlemény rovatban fel kell tüntetni.

A megrendelés benyújtásának módja, helye, időpontja

A megrendelést a NAV honlapján elérhető nyomtatvány kitöltésével kell benyújtani a magánfőző lakóhelye szerint illetékes adó- és vámigazgatósághoz.

A megrendelés a vámhatóságnál benyújtható:

1. elektronikusan, az Ügyfélkapun keresztül:
a) a vámhatóság által e célra rendszeresített és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatalos honlapján (www.nav.gov.hu) közzétett elektronikus nyomtatvány felhasználásával: a nyomtatvány számítógépen történő kitöltését követően elektronikusan beküldve,
vagy

2. papír alapon, 1 eredeti példányban, személyesen vagy postai úton:
a) a vámhatóság által e célra rendszeresített és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatalos honlapján közzétett elektronikus nyomtatvány felhasználásával:
aa) nyomtatvány számítógépen történő kitöltését követően kinyomtatva és eredeti aláírással ellátva, vagy
ab) a nyomtatvány üres példányának kinyomtatása után azt kézzel kitöltve és eredeti aláírással ellátva, vagy
b) a vámhatóság által e célra rendszeresített és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatalos honlapján közzétett – az elektronikus nyomtatvánnyal teljes mértékben megegyező rovattartalmú – pdf formátumú, letölthető, elektronikusan nem kitölthető nyomtatvány felhasználásával: letöltés és kinyomtatás után kézzel kitöltve és eredeti aláírással ellátva,
vagy
c) a vámhatóságnál beszerezhető papír alapú nyomtatvány felhasználásával: kézzel kitöltve és eredeti aláírással ellátva.

A papír alapon benyújtott nyomtatvány aláírás nélkül érvénytelen!

A NAV javasolja az elektronikus nyomtatvány számítógéppel történő kitöltését, mivel a program beépített ellenőrző funkciói elősegítik a helyes kitöltést, egyúttal figyelmeztet az esetleges hiányosságokra.

A nyomtatvány elektronikus úton történő megküldése

A nyomtatvány elektronikus úton történő megküldésének feltétele, hogy az adózó/ügyfél, illetve képviselője, meghatalmazottja az Ügyfélkapu nyitásához szükséges regisztrációs eljárás során képzett felhasználói névvel és az általa meghatározott jelszóval rendelkezzen.

A benyújtást megelőző regisztrációk:

1. Kormányzati portál regisztráció

Ha az adózó (személyesen, illetőleg állandó meghatalmazottja, megbízottja által) ügyeit a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál elektronikus úton kívánja intézni, akkor a kormányzati elektronikus ügyintézéshez úgynevezett Ügyfélkapu regisztrációt kell elvégeznie, és a regisztrációt aktiválnia kell.

Személyes ügyfélkapu létrehozásához szükséges regisztrációt magánszemély végezhet.

Az Ügyfélkapu regisztrációval kapcsolatos bővebb információk a www.magyarorszag.hu
oldalon találhatók, vagy az okmányirodákban, illetve a kormányablakokban kérhetők.

2. Képviselet, állandó meghatalmazás bejelentése a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál

Egységes Képviseleti Nyilvántartás regisztráció: az elektronikus adatszolgáltatás
hozzáférési jogosultságának kiadását megelőző regisztráció.

Az adózónak lehetősége van arra, hogy az állami adó- és vámhatóság előtti eljárásban helyette
képviselője, meghatalmazottja járjon el. Ha az adózó állandó meghatalmazással, vagy megbízással rendelkező képviselője útján elektronikus úton kívánja ügyeit intézni, a képviselő, az állandó meghatalmazott, megbízott legkésőbb az adóügy első elektronikus intézésének időpontját megelőzően köteles a hatósághoz bejelenteni a képviselt adózó nevét, elnevezését és adóazonosító számát.

A képviselet/meghatalmazás bejelentésére, az Egységes Képviseleti Nyilvántartásba történő regisztrációra az EGYKE adatlap (Egységes Képviseleti Adatlap) szolgál. A kérelmet a lakóhely szerint illetékes adó- és vámigazgatósághoz kell benyújtani.

A regisztrációval kapcsolatos tudnivalók a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatalos honlapján az Adó/Adózás rendje menüpontban találhatók. Az EGYKE adatlap a honlap Nyomtatványkitöltő programok menüpontjából érhető el.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Foglaló és teljes összeg számlázása

Kelemen László

adószakértő, jogász

Pdf formátumú számla

Kelemen László

adószakértő, jogász

Jóváíró számla teljesítési ideje

Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 május
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close