hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megfutamodott a kormány, máris itt az adómódosítás

  • adozona.hu

Máris módosítaná a bankadóról szóló törvényt a kormány. A tegnap benyújtott indítvány szerint uniós kifogások miatt változna a kötelezettséghez nyújtható kedvezmény rendszere.

A korábban elfogadott módosítás szerinti adómértékek nem változnának: az 5 milliárd forint nagyobb mérlegfőösszeget meghaladó részére 2016-ban 0,31 százalék, 2017-ben és 2018-ban pedig 0,21 százalék lenne. Az 5 milliárd alatti adóalapnál továbbra is 0,15 százalék marad az adó.

A T/7831. számon benyújtott indítvány a bankadóból igénybe vehető kedvezményeken módosítana. A hatályos szabályok szerint annyi az engedmény, hogy a 2017-ben és 2018-ban fizetendő adó nem lehetne több a 2015. évinél. Ez úgy változna, hogy 2016-ban fizetendő adó nem haladhatná meg a 2015-ös összeg 45 százalékát, a 2017-es és a 2018-as pedig a 2016. évit. A kkv-s és a lakossági hitelállományt 2016-ra növelő bankok adója 2017-ben és 2018-ban nem lehetne több a 2015-ben fizetett összeg 30 százalékánál. 

A törvényjavaslat indokolása utal arra, hogy „az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2015. évi LXXXI. törvénynek az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról szóló 2006. év LIX. törvényre vonatkozó módosítása 2016. január 1-jétől a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások számára új kedvezményi lehetőséget biztosított. Az új kedvezményi lehetőség és az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések közvetlen következtében elszámolt veszteségek egyes meghatározott körére lehetővé tett adó-visszatérítés kapcsán az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága előzetesen elmarasztalta a magyar hatóságokat, mivel álláspontja szerint a fenti kedvezmények szelektívnek tekinthetőek. A törvényjavaslat célja a bankadót érintően, hogy az aggályosnak ítélt kedvezményi lehetőségek helyett, az uniós versenyjognak megfelelő intézkedéseket vezessen be, amely a hitelezési aktivitásukat növelő hitelintézetek esetében kedvezőbb adózást tesz lehetővé.”

Olvassa el a 2016-os adóváltozásokról írt korábbi cikkeinket is!

Az adómódosításokról mindent megtudhat a HVG adókonferenciáján!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink