hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Drágábban és kevesebb cafetériát adhat. Számoljon velünk!

  • Surányi Imréné okleveles közgazda
1

Fölszállt a füst, van már adócsomag, de nem éppen megszorítások nélkül. Például az egyszerűbb előírásokat korántsem szaporító módon, a szja törvényben – néhány vonzó kedvezmény kilátásba helyezése mellett –, illetve az eho törvényben a törvényjavaslat alaposan átírja a nem pénzbeli juttatásokra vonatkozó szabályokat, csalafinta kereszthivatkozásokkal is emelve a munkáltatókra, kifizetőkre háruló terheket.

Nem fárasztjuk a kedves olvasót a javasolt normaszövegek hálóinak összefüggéseivel, nézzük a végeredményt. Eszerint a személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján a kifizetőt (munkáltatót) terhelő adó mellett adható juttatások jövőre a következőképpen csoportosíthatóak:

Béren kívüli juttatások:

–        kedvezményes üdültetés,

–        étkezési juttatás (Erzsébet utalvány),

–        a munkáltató által a Széchenyi-pihenőkártya számlára utalt támogatás,

–        iskolakezdési támogatás,

–        helyi utazási bérlet juttatása,

–        iskolarendszerű képzés átvállalt költsége,

–        a szövetkezet közösségi alapjából nem pénzben juttatott jövedelem,

–        munkáltatói hozzájárulás az önkéntes kölcsönös pénztárakba,

–        foglalkoztatói hozzájárulás a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézménybe,

–        a munkáltatói tag által az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakról szóló törvény előírásai szerint célzott szolgáltatásra befizetett összeg.
OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, hogy megtudja, mik tartoznak az egyes meghatározott juttatások csoportjába, hogyan adózik jövőre a kétféle juttatás és mennyibe kerül a kifizetőnek!
A teljes cikkhez előfizetőink férnek hozzá, ha e-mail címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (1)
suggya

.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Közhasznú tevékenység adómentessége

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink