hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Árstop a friss tojásra és az étkezési burgonyára is, újabb extraprofitadó

  • MTI

A kormány úgy döntött, hogy a friss tojásra és az étkezési burgonyára is kiterjeszti az árstopot az év végéig – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai Kormányinfón Budapesten.

A döntés szerint a két termék esetében az üzletben, bevásárlóközpontban vagy csomagküldéssel folytatott kereskedelmi tevékenység esetén a bruttó kiskereskedelmi ár a kereskedő által 2022. szeptember 30-án alkalmazott bruttó kiskereskedelmi árnál nem lehet magasabb. Közölte: a piacokra nem vonatkozik a szabályozás.

A miniszter jelezte: az intézkedéssel – amely december 31-ig hatályos – az infláció megfékezéséhez szeretnének hozzájárulni.

A miniszter elmondta azt is, hogy az intézkedés a tojásnál 25, a burgonyánál 10 százalékkal csökkenti az árat és összességében 0,1-0,2 százalékkal csökkenti az inflációt. Az intézkedés minden méretű tojásra és az étkezési burgonyára vonatkozik (a Kormányinfón az M-es méretű tojás és a kései burgonya kifizejezés hangzott el, ezt később pontosították, a szerk. megjegyzése).

Gulyás Gergely a rezsicsökkentéssel kapcsolatosan –, aminek egyik kulcsfontosságú eleme a rendszerhasználati díj – elmondta: a kormány úgy döntött, a rendszerhasználati díj nem emelkedhet a lakossági fogyasztók számára a jövő évben sem. Ezzel a lakosságot nem lehet megterhelni. Hogy ez ne jelentsen megfizethetetlen terhet az ipar számára, extraprofitadót vetnek ki a kiegyenlítő szolgáltatást nyújtó erőművekre. Ennek adókulcsa 2022-ben 13 százalék, 2023-ban pedig 10 százalék lesz, ezzel a költségvetés idén és jövőre is 40-40 milliárd forintra tesz szert.

Extraprofitadót azokra az erőművekre vetnek ki, amelyektől a kiegyenlítő energiát vásárolják.

Gulyás Gergely további kérdésre azt mondta, nem akarnak támogatást adni azoknak a kereskedelmi cégeknek, amelyeket érint az árstop. Hozzátette: ez alól kivételt képeznek a kistelepülések boltjai, ezeknek fognak támogatást adni, amiről hétfőn lesz majd bejelentés.

Az árstopok egyelőre az év végéig érvényesek, és egységesen akarnak dönteni a meghosszabbításról; ha a gazdaság helyzete lehetővé teszi, akkor meg fogják hosszabbítani az árstopokat.

A rendszerhasználati díj mostantól nem emelkedhet – emelte ki a miniszter.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink