hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

56 százalékkal emelkedett az európai gázár az első negyedévben

  • adozona.hu

Háromheti csúcs után 16,5 százalékos heti áremelkedéssel zárhat az európai szabadpiaci földgázár ma. Az első negyedévben 56 százalékos volt az áremelkedés.

Az uniós földgáz hollandiai piaci (TTF) jegyzése háromheti csúcsra, megawattóránként 133 euróra emelkedett, majd a pénteki volatilis kereskedés után délutánra 118 euróra csökkent.

A piac az orosz gázszállítások leállásának esélyeit mérlegeli az elszámolási devizáról folyó vita közepette.

A Kreml közölte, hogy szerződéses kötelezettségeiket csak az április végéig esedékes szállításokra vonatkozóan teljesítik a szerződésben foglalt feltételeknek megfelelően. A Gazprom ennek értelmében meg is kezdte ügyfelei értesítését az új feltételekről. Az EU döntéshozói továbbra sem értenek egyet Moszkva álláspontjával.

A gáz árának heti emelkedéséhez a rubelvita mellett hozzájárultak az északnyugat-európai térségre hideg időjárást jelző prognózisok, amelyek készleteik gyorsabb feltöltésére késztethetik az európai gázszolgáltató cégeket. 

Az idei első negyedévében a gáz európai ára több mint 56 százalékkal emelkedett. A mostani hetet pedig előreláthatólag 16,5 százalékos emelkedéssel fogja zárni. Az első negyedév folyamán 326,28 eurón alakult ki a történelmi árcsúcs. Péntek délután a jegyzés 118 euró környékén mozgott.

A Gazprom, Európa legnagyobb földgázszállítója, 2021 harmadik negyedévében a külföldi szállítások után járó bevételeinek 59 százalékát kapta meg euróban.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számla befogadása német magánszemélytől

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Áfa-visszaigénylés alanyi/tárgyi mentes kft.-ként

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Fordított áfás számlák, áfabevallás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink