hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

WHO: elkészült a járványvédelmi paktum tervezete

  • MTI

Elkészült a globális járványvédelmi paktum tervezete a koronavírus-járvány idején tapasztalthoz hasonló káosz megelőzése céljából – közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO), tette közzé az MTI.

A tervezetet májusban terjesztik a WHO végrehajtó szerve, a 194 tagból álló Egészségügyi Közgyűlés elé. A WHO a felkészültség sürgősségét hangsúlyozta, figyelmeztetve arra, hogy a következő világjárványnál nem az a kérdés, hogy bekövetkezik-e, hanem az, hogy mikor.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint az országok „történelmet írtak” a tervezet elkészítésével. „A globális járványvédelmi paktumról készült tervezettel nemcsak egy generációkon átívelő megállapodás született a világ biztonságosabbá tételére, hanem azt is bebizonyították (az országok), hogy a multilateralizmus él és virul, a megosztott világunkban a nemzetek még mindig képesek együttműködni, közös álláspontot kialakítani és közös válaszokat találni a fenyegetésekre” – hangsúlyozta.

Három éve folynak a tárgyalások a világ új kórokozókkal szembeni védelmének megerősítését szolgáló, jogilag kötelező érvényűre tervezett paktumról, amelyet eredetileg a múlt évben véglegesítettek volna. Az egyezmény erősebb globális egészségügyi rendszerek kialakítását szorgalmazza, amelyek képesek gyorsan észlelni a felbukkanó betegségeket és reagálni azokra. Egy jövőbeli világjárvány esetén a paktum biztosítaná a vakcinák, a terápiák és a védőfelszerelések gyors előállítását és méltányos elosztását.

Az egyezmény azokban az országokban lenne kötelező érvényű, amelyek azt ratifikálják. A WHO hangsúlyozta, hogy a paktumot jóváhagyó országokban nem lenne hatásköre kijárási tilalom vagy más járványügyi intézkedés elrendelésére, ezek továbbra is a nemzeti kormányok és azok egészségügyi hatóságainak hatáskörébe tartoznának – olvasható az MTI közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkáltatói felmondás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 október
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink