hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Tetemes nyugdíjemelés jön Romániában

  • MTI

Romániában 14 százalékkal emelik a nyugdíjakat szeptember 1-jétől – jelentette be pénteken Ludovic Orban miniszterelnök.

A kormányfő közölte, hogy erről a pénteki kormányülésen fognak határozni, amikor elfogadják a költségvetés-kiigazítást egy sürgősségi rendelettel, amely tartalmazni fogja a nyugdíjemelést is.
    
Orban elmondta, hogy a kabinetnek nagyon nehéz döntést kellett meghoznia, mivel az év elején 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számoltak, de a korornavírus-járvány miatt a GDP nem nőni, hanem a legfrissebb becslések szerint 3,8 százalékkal fog csökkeni 2020-ban. Ilyen körülmények között maximum 14 százalékos nyugdíjemelés a fenntartható, aki ennél többet ígér, az nem mond igazat – mondta Orban.
     
A kormányfő ezzel arra utalt, hogy szeptember 1-jétől 40 százalékos nyugdíjemelés volt előirányozva a korábban elfogadott jogszabályok szerint, de a liberális kormány szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben nem lehet ilyen nagy nyugdíjemelést biztosítani. Korábban Florin Citu pénzügyminiszter többször is kijelentette, hogy az államháztartás maximum 10 százalékos nyugdíjemelést bír el, ennek ellenére a kormány most várhatóan 14 százalékos emelésről dönt.
    
Romániában az idén önkormányzati és parlamenti választások is lesznek. A parlamentben többséggel rendelkező ellenzéki szociáldemokrata párt elnöke kilátásba helyezte egy bizalmatlansági indítvány beterjesztését. A szociáldemokraták egyebek mellett azt róják fel a kormánynak, hogy nem hajlandó megadni a törvény által meghatározott 40 százalékos nyugdíjemelést.
    
Románia az idén 3,8 százalékos gazdasági csökkenés mellett 8,6 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányra számít.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink