hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Öt évvel emelkedett a nyugdíjkorhatár Dél-Koreában

  • MTI

A jelenlegi 60 évről fokozatosan 65 évre emelik a nyugdíjkorhatárt Dél-Koreában - közölte az ország nyugdíjalapja szombaton a Yonhap hírügynökség jelentése szerint.

A dél-koreai nyugdíjszolgáltató közlése szerint a korhatáremelés két évtized alatt fog végbemenni. Jövőre egy évvel, majd azt követően ötévente további egy-egy évvel növelik a korhatárt, amely 2033-ra fogja elérni a 65 évet.
   
A nyugdíjalap nem indokolta a lépést, de az minden bizonnyal a dél-koreai társadalom elöregedésével és a szociális kiadások növekedésével van összefüggésben.
   
Az HSBC pénzügyi cég novemberi felmérése szerint 2020-ra az ország GDP-jének 7 százalékát is elérhetik a nyugdíjkiadások, amelyek 2007-ben még csak a bruttó hazai termék 2 százalékát tették ki.
   
Egy parlamenti jelentés pedig arról számolt be, hogy a jelenlegi demográfiai tendenciák mellett a most még mintegy 367 ezer milliárd vonos (74 ezer milliárd forint) vagyonnal rendelkező országos nyugdíjalap 2053-ra csődbe fog menni.
   
Jelenleg a dél-koreai lakosság 17 százaléka idősebb 60 évnél, amely arány előrejelzések szerint 2050-re 39 százalékra emelkedhet, miután az ország rendelkezik a világ hetedik legalacsonyabb termékenységi arányszámával, egy szülőképes korú nőre mindössze 1,24 gyermek jut.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink