hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nyugdíj: aláírásgyűjtés a népszavazáshoz

  • MTI

A férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásáért indított népszavazási kezdeményezés mögé felsorakozott a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) és a Liga Szakszervezetek is – jelentették be az érdekvédelmi szervezetek hétfőn Budapesten, közös sajtótájékoztatón.

A népszavazást Bodnár József, a Vasutasok Szakszervezetének tisztségviselője kezdeményezte magánemberként, aki a sajtótájékoztatón elmondta: sérti az esélyegyenlőséget, ha a társadalom egyik rétegének van ilyen kedvezménye, míg a másiknak nincs. Véleménye szerint meg kell szüntetni ezt a diszkriminációt úgy, hogy ne sérüljön a nők 40 éves jogviszonyra épített programja, hanem ezt a lehetőséget biztosítsák a férfiak számára is.

A szakszervezeti tisztségviselő bízik abban, hogy 1-2 hónapon belül összegyűlik a szükséges 200 ezer aláírást. A korkedvezmény 2014. év végi megszüntetése és az azt kiváltó rendszerek hiánya különösen indokolja a kezdeményezést – hívta fel a figyelmet Bodnár József.

Kordás László, a MaSzSz elnöke hangsúlyozta: ha ki tudják bővíteni az aláírásgyűjtésre létrehozott, Harc a férfi 40-ért elnevezésű akciószövetséget más érdekképviseletekkel, civil szervezetekkel, sikerre tudnák vinni a népszavazás ügyét. Első lépésként november 5-éig 200 ezernél jóval több aláírás összegyűjtését célozták meg. A szakszervezeti vezető kitért arra, hogy nem sikerült megállapodni a kormánnyal a tavaszi ülésszak végéig a korhatár előtti nyugdíjak ügyében, annak ellenére, hogy ez szerepelt a tavaly év végi bérmegállapodás záradékában.

Kordás László úgy vélte, a tárgyalási szándék ugyan megvolt, azonban a megállapodási szándék hiányzott a kormány és a munkáltatók részéről is. A mostani akció nem oldja meg a korhatár előtti nyugdíjak kérdését, de lehetőséget adhat arra, hogy ne a „munkapad mellől kelljen a temetőbe menni” – fogalmazott. Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke kiemelte: a szövetség elnöksége egyhangúan döntött a kezdeményezésben való részvételről, amit vélekedése szerint a magyar társadalom is támogatni fog. Ma Magyarországon, az Európai Unióban nem engedhető meg, hogy „nem civilizált” esélyegyenlőtlenségek legyenek érvényben hosszú távon – mondta.

Mintegy 150 milliárd forint az az összeg, amit évente a nők 40 év utáni nyugdíjba vonulására fizet ki a költségvetés – ismertette. Hozzátette: remélik, hogy a férfiak is hasonló mértékben részesülhetnek majd ebből. A szükséges forrást Gaskó István szerint a progresszív jövedelemadózás rendszerének visszaállításával lehetne biztosítani, ami legalább 500 milliárd forint többletbevételt jelentene évente. Kiemelte: azért sem „ördögtől való” a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulását lehetővé tenni, mivel fejlett nyugat-európai országokban, Franciaországban, Portugáliában is érvényben van ez a rendszer, Horvátországban pedig 41 év a határ.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Garanciális munka

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Ingatlanforgalmazás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink