hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nyugdíjprémium: itt van a postázási menetrend

  • MTI/Magyar Idők/Adózóna

Novemberben prémiumot fizet az állam a nyugdíjasoknak, az extra összegek kifizetésére a gazdaság jó teljesítménye adja meg a pénzügyi alapot – mondta a Magyar Időknek Tállai András.

A Pénzügyminisztérium államtitkára a lap szombati számának nyilatkozva hozzátette, először azokhoz jut el a prémium, akik átutalással kapják meg a nyugdíjukat, az ő számlájukra november 12-én érkezik meg az extra pénz.

A postai kézbesítés ezt követően, november 15-én veszi kezdetét.

Pluszjuttatást nagyjából 2,5 millió nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személynek folyósít az állam.

A prémium maximális összege 18 ezer forint, ennyit kapnak azok, akinek a havi nyugdíja eléri a nyolcvanezer forintot. A kisebb nyugdíjból gazdálkodók az időskori juttatásukkal arányos összegre jogosultak.

Az állam először tavaly fizetett prémiumot a nyugdíjasoknak, az akkori juttatások együttesen 24 milliárd forintos kiadást jelentettek az államkasszának. „Az idei költségvetésben több mint 32 milliárd forintot különítettünk el erre a célra” – jegyezte meg.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink