hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

November 6-án lesz ítélet a bírák nyugdíjazása ügyében

  • MTI

Az Európai Unió Bírósága november 6-ra tűzte ki az ítélethirdetést a magyar bírák nyugdíjazása ügyében - közölte hétfőn az EU luxembourgi székhelyű, legfőbb bírói testületének sajtószolgálata.

A sürgősséggel tárgyalt ügyben október elsején - vagyis öt héttel és egy nappal a tervezett ítélethirdetés előtt - tartották a tárgyalást. Annak során az Európai Bizottság - az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézménye, amelynek egyik feladata, hogy őrködjék az uniós szerződések tiszteletben tartásán - fenntartotta keresetét Magyarország ellen. Az Európai Bizottság szerint a nyugdíjkorhatár leszállítása az érintett bírákkal szemben életkoron alapuló eltérő bánásmódot jelent, ami ütközik a diszkrimináció uniós tilalmával.

A magyar fél azzal érvelt a bizottsági kereset elutasítását kérelmezve, hogy egyfelől az Alkotmánybíróság a nyáron visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a bírák nyugdíjkorhatárát 70 évről 62 évre leszállító intézkedéseket, másfelől pedig szerinte azok egyébként sem ütköztek uniós jogba, mert igazolható célra, a minőségi igazságszolgáltatás kialakítására irányultak.

Az Európai Bizottság még az év elején indított az ügyben kötelezettségszegési eljárást, majd - miután a magyar kormánnyal nem sikerült megegyezésre jutnia - az uniós bírói szervhez fordult. Különösen azt kifogásolta, hogy a szerinte drasztikus korhatárcsökkentést jelentő új szabályozást rendkívül  rövid, másfél éves átmeneti időszak alatt kívánják végrehajtani. Az Alkotmánybíróság július 16-ikai döntéséről az uniós végrehajtó testület képviselője a tárgyaláson úgy vélekedett: az nem indok a keresettől való elállásra, mert egyfelől akkor, amikor a bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, a bírált intézkedések hatályosak voltak, másfelől ezen intézkedések alapján a köztársasági elnök tömegével fel is mentett bírákat. Az alkotmánybírósági döntés a felmentett bírák sérelmét nem orvosolta, nekik perelniük kell visszavételükért vagy kártérítésükért, miközben eredeti beosztásukba nyilván nem kerülhetnek vissza, hiszen azokat a posztokat időközben betöltötték.

Eltérően értelmezte a bizottság és a magyar kormány képviselője azt az uniós előírást, amely valamilyen igazolható célt köt ki az életkoron alapuló eltérő szabályozás feltételeként ahhoz, hogy az eset ne minősüljön jogellenes diszkriminációnak. Az uniós intézmény szerint ilyen igazolható célt a magyar kormány nem nevezett meg. A magyar kormány ugyanakkor a nyugdíjrendszer egységesítésének célkitűzése mellett a minőségi igazságszolgáltatás megteremtése, azon belül a "kiegyensúlyozottabb korstruktúra" kialakítása - vagyis a kinevezésre váró fiatalok számára a lehetőségteremtés - célját is megemlítette.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Lakcím nélküli lakos bejelentése

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink