hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Itt a könnyítés a rehabilitációs hozzájárulást fizetőknek

  • Széles Imre, társadalombiztosítási szakértő

Lazítaná a kormány egyes esetekben a megváltozott munkaképességű személyek felülvizsgálatára vonatkozó szabályokat – derül ki a nemrégiben a parlament elé benyújtott törvényjavaslatból. A könnyítésekkel a munkáltatók is jól járnak.

Nem egyszer találkozhatunk azzal a kérdéssel, hogy vajon figyelembe veheti-e a rehabilitációs hozzájárulás összegének megállapításánál a munkaadó azt a dolgozóját, aki megváltozott munkaképességű személynek minősül ugyan (az állapotához kapcsolódó ellátását is kapja), de a már aktuálissá vált felülvizsgálatára valamilyen okból még nem került sor, sőt annak időpontjára vonatkozóan még csak időpontot sem kapott.

Az említett „valamilyen” ok alapvetően kapacitáshiányt takar, azaz az NRSZH nem rendelkezik kellő számú felülvizsgáló szakorvossal. Vélhetően ez a tény is befolyásolta, hogy az Országgyűlés elé nemrégiben benyújtott, egyes szociális és gyermekvédelmi tárgyú törvények módosításáról szóló T/5052. számú törvényjavaslat egyebek mellett – a témánkat érintően is – módosítaná a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvényt (Mm. törvény) is. A következőkben áttekintjük a tervezett változásokat.

Az Mm. törvény jelenleg hatályos 19. paragrafus (1) bekezdésének a) pontja értelmében a rehabilitációs hatóságnak a komplex minősítés során megállapított körülményekre vonatkozóan felülvizsgálatot kell végezni

a) az ellátást megállapító döntésben meghatározott időpontban,

b) az ellátott kérelmére,

c) a rehabilitációs ellátásban részesülő egészségi állapotában történt, a rehabilitációt lehetetlenné tevő tartós rosszabbodás vagy legalább 30 napi egybefüggő keresőképtelen állapot esetén,

d) olyan tényről vagy körülményről történő tudomásszerzés esetén, amely valószínűsíti, hogy a korábbi komplex minősítés során megállapított körülmény a megállapítás időpontjában nem állt fenn, vagy

e) célzott vizsgálatok elrendelése esetén.

A tervezett módosítás szerint a jogszabályi hely a) pontjában említett felülvizsgálatot a rokkantsági ellátásban részesülő személy esetén nem kellene a jövőben elvégezni, ha

– a felülvizsgálatra az ellátás megállapításáról szóló, vagy a felülvizsgálati eljárás során hozott döntésben meghatározott időpontban, illetve

– a felülvizsgálati eljárás megindításának időpontjában

az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig hátralevő időtartam az 5 évet nem haladja meg.

Ugyanígy azon személyek esetében, akik részére 2012. január 1-jét megelőzően folyósított korábbi ellátásukat rehabilitációs ellátásként folyósítják tovább, szintén nem kerülne sor a komplex minősítésre akkor, ha legkésőbb a felülvizsgálat időpontjában a nyugdíjkorhatár betöltéséig legfeljebb öt év van hátra. Esetükben a felülvizsgálat során az életkorukra tekintettel csak rokkantsági ellátást lehet megállapítani, az állapotjavulás kivételével a korábban folyósított rehabilitációs ellátással azonos összegben

Az említett körbe tartozók esetében tehát az eddigi „soros” felülvizsgálat megszűnhet, de a felsorolt többi esetben (kérelem, állapotváltozás, stb.) továbbra is sor kerül a felülvizsgálatra. Az állapotváltozás kapcsán viszont meg kell jegyeznünk, hogy a jövőben csak a 19. paragrafus (1) c) pontjában említett 30 nap keresőképtelenség helyett 60 napnyi egybefüggő keresőképtelenség esetén keletkezne felülvizsgálati kötelezettség.

Ezzel párhuzamosan rögzítené az Mm. törvény, hogy a felülvizsgálat alól mentesülő személyek a rokkantsági ellátásuk időtartama alatt megváltozott munkaképességű személynek minősülnek, mind a rehabilitációs hozzájárulás vonatkozásában, mind pedig az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig az akkreditált munkáltatóknak pályázati úton nyújtott támogatások szempontjából. (Itt térünk vissza az írásunk elején feltett kérdésre: igen, az érintett munkavállaló a felülvizsgálata időpontjáig megváltozott munkaképességű személynek minősül, és mint láttuk, a törvénymódosítás értelmében, ha a felülvizsgálat a kora miatt végleg elmarad, abban az esetben is.)

További újdonság, hogy a rokkantsági ellátásban részesülőnek akkor is értesítenie kell (15 napon belül) a rehabilitációs hatóságot, ha az egészségi állapotában tartós javulás vagy rosszabbodás következett be.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Csernobili nyugdíjas

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink