hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ha hátraléka van a tb-járulékban, fizetnie kell az egészségügyi ellátásért, mondta ki az Alkotmánybíróság

  • adozona.hu

Az Alkotmánybíróság több mint egy évig nem foglalkozott a beadvánnyal, de most megtárgyalta és elutasította, írja a hvg.hu.

Az Ab azzal utasította el egyhangúlag az ellenzéki képviselők panaszát, hogy az egészséghez való jog nem tartozik az emberi méltósághoz való jog védelmi körébe, az állam szabadon alakíthatja az egészségbiztosítási rendszert, a rászorulók pedig most is mentesülhetnek a fizetés alól.

Az országgyűlés 2019 végén döntött úgy, hogy 2020 őszétől aki elmaradt társadalombiztosítási járulékának befizetésével, annak fizetnie kell az orvosi ellátásért, és gyógyszerét nem támogatja a társadalombiztosítás. Ilyen helyzetbe kerülhet például az a fiatal, akit nem vettek fel az egyetemre és még nem dolgozik, aki háztartásbeli vagy aki úgy dolgozik, hogy nem jelentette be a munkaadója. Eredetileg három havi hiány után jött volna a tajszám érvénytelenítése, ezt később hat hónapra emelték.

A teljes cikket itt olvashatja el!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink