hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A munkáltatói járulék további csökkentését tervezi a kormány

  • MTI

A kormány azt tervezi, hogy jövő januártól a munkáltatói járulékok további fél százalékpontos csökkentését kezdeményezi; ezzel 2018-ban 2,5 százalékponttal lesznek alacsonyabbak a vállalkozásokat érintő közterhek – jelentette be Varga Mihály csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Versenyképességi Tanács őszi első tanácskozása után, sajtótájékoztatón.

A testület ülésén a nemzetgazdasági miniszter vezetésével az üzleti szféra, a gazdasági szervezetek, valamint a tudományos élet elismert képviselői a tavaly novemberben megkötött hatéves bérmegállapodás gazdasági hatásait tekintették át.

Varga Mihály emlékeztetett arra, hogy tavaly hosszú távú bérmegállapodást kötöttek a kormány, a munkaadók és a munkavállalók képviselői, a megállapodás része volt az is: ha 2017 első 9 hónapjában a bruttó bérnövekedés meghaladja a 11 százalékot, akkor a kormány kezdeményezni fogja, hogy 2018. január elsejével további 0,5 százalékponttal csökkenjenek a munkáltatói járulékok.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kft.-ből bt.-vé alakulás menete

dr. Magyar Attila

ügyvéd

Magyar-Dobos Ügyvédi Iroda

Osztalékra való jogosultság tulajdonosváltozás esetén

dr. Magyar Attila

ügyvéd

Magyar-Dobos Ügyvédi Iroda

Teljesítés helye

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink