hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

1700 milliárd forint fölé nőtt a második negyedévben az önkéntes pénztári vagyon

  • MTI

Az önkéntes nyugdíjpénztárak összesített vagyona megtorpanást követően 1700 milliárd forint fölé nőtt az idei második negyedévben, ami eddig nem tapasztalt szintre emelte a pénztárakban kezelt nyugdíjmegtakarításokat – közölte friss adatai alapján az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) szerdán.

A szervezet tájékoztatása szerint a vagyongyarapodás annak köszönhető, hogy a tagi és munkáltatói befizetések további növekedése mellett folytatódott a hozamok múlt év közepétől elkezdődött javulása, az első negyedévi mintegy 2,2 százalékot követően a szektor átlagosan 6,3 százalékos hozamot ért el. Ezzel a kedvezőtlen tőkepiaci körülmények miatt tavaly bekövetkezett veszteségek jelentős részét már sikerült ledolgozniuk a pénztáraknak.

A közleményben Nagy Csaba, az ÖPOSZ elnöke kifejtette: a 2008-as válság és az azt követő időszak tapasztalatai alapján abban bíznak, hogy az infláció már megindult enyhülése mellett, és a jelenlegi egyre javuló hozamkörnyezetben középtávon visszatér a reálhozam.

A nyugdíjpénztárak tagdíjbevételei 29,3 milliárd forintot tettek ki a második negyedévben, ami meghaladja mind az első negyedéves, mind az egy évvel korábbi értéket. A munkavállalók befizetései lényegében stagnáltak éves összevetésben, a munkáltatók hozzájárulása ugyanakkor több mint 19 százalékkal ugrott meg. Bár a befizetések túlnyomó többségét továbbra is a munkavállalók teljesítik, a munkáltatói oldal részesedése az összes befizetésből a 2022-es 32 százalékról 37 százalékra emelkedett.

Nemcsak a teljes pénztári vagyon, hanem az egy főre jutó átlagos vagyon nagysága is új csúcsot ért el, a második negyedévben meghaladta az 1,6 millió forintot – jelezte az ÖPOSZ.

Az önkéntes egészségpénztárakban folytatódott a taglétszám ütemes növekedése, a második negyedévben már 1,01 milliót számlált a tagság. Az egészség- és nyugdíjpénztárak összesített taglétszáma így elérte a 2,06 milliót, ami meghaladja a 2022-es 2,03 milliós szintet.

A második negyedévben tovább nőtt az egészségpénztárak összesített vagyona is, ami éves összevetésben csaknem 17 százalékkal, 75,5 milliárd forintra emelkedve szintén új csúcsot ért el.

A tagdíjbevételek 23 százalékot meghaladó második negyedévi növekedésének oka elsősorban a tagok aktivitása. Befizetéseik 28 százalékkal emelkedtek, miközben a munkáltatók hozzájárulása kevesebb mint 2 százalékkal nőtt, pedig az első negyedévben még kiegyenlítettek voltak ezek az arányok. Az egészségpénztárak esetében a tagok befizetéseinek aránya 84 százalékot tett ki.

Az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele mellett ugrásszerűen nőtt a kiegészítő szolgáltatások iránti érdeklődés, a gyermekekkel kapcsolatos szolgáltatási kiadások 65 százalékkal emelkedtek egy év alatt, a lakáscélú jelzáloghitel-törlesztéshez teljesített kifizetések összege pedig 61 százalékkal.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Fogorvos NEAK finanszírozás

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Könyvelő cég feltételei

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 július
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink