hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szja-bevallás: ajánlja fel adója 1+1 százalékát!

  • MTI

A Pénzügyminisztérium számításai szerint nagyjából 40 milliárd forint sorsáról dönthet az idén mintegy 4,5 millió magánszemély. Eddig lényegesen többen, mint tavaly – mintegy 735 ezren – adták le elektronikus úton a nyilatkozatukat, de május 20-áig még mindenki rendelkezhet adója egy százalékáról, az is, aki már beadta a bevallását – hívta fel a figyelmet Tállai András parlamenti államtitkár.

Most azoknak is érdemes rendelkezni az adójuk egy százalékáról, akik eddig még soha nem tették – hangsúlyozta Tállai András, hozzátéve, hogy a felajánlásokra az idén még nagyobb szüksége lehet a civil és az egyházi élet szereplőinek, mint korábban bármikor. A koronavírus-járvány ugyanis a civil szervezeteket és az egyházakat sem kímélte, nehéz anyagi helyzetbe sodorta őket is. 

A szóba jöhető segítség nagyságrendjét a tavalyi adatokkal szemléltette az államtitkár: 2019-ben 36 milliárd forint volt a felajánlható összeg, ebből 16,5 milliárd forint jutott el a civil szervezetekhez, illetve az egyházakhoz. Tavaly 1,7 millió magánszemély rendelkezett személyi jövedelemadójának egy százalékáról.

Tállai András megjegyezte, hogy a veszélyhelyzetben az érintetteknek nagy segítséget jelenthet két, már korábban hatályba lépett szabály. Egy adminisztrációs könnyítés miatt az egyházak várhatóan több érvényes egy százalékos nyilatkozattal számolhatnak. A szabály értelmében a tavaly tett egyházi felajánlások az idén is érvényesek. Ha az adófizető nem vonja vissza múlt évi döntését, vagy nem jelöl meg más kedvezményezettet, az adóhivatal automatikusan továbbítja az érintett egy százalékát a korábban kiválasztott egyháznak – magyarázta. 

A civileknek – jelen helyzetben – nagy könnyítést jelent az, hogy már akkor is megkaphatják a felajánlásokat, ha köztartozásuk van. Természetesen ez az összegnek csak arra a részére vonatkozik, amely a tartozás kiegyenlítése után megmarad – tette hozzá.

Egyre népszerűbb az online kitöltés – szögezte le Tállai András. Mint mondta: ez most nemcsak a legkényelmesebb, hanem a legbiztonságosabb módja is a felajánlásnak. Ráadásul gyors is, az e-szja programjában csak néhány kattintás, és mivel több mint 4,2 millió magánszemélynek van ügyfélkapuja, majdnem mindenki tud így rendelkezni – sorolta az előnyöket az államtitkár.

Május 14-éig az adófizetők 735 ezer rendelkező nyilatkozatot adtak be elektronikus úton az egy százalékokról, lényegesen többet, mint az elmúlt évben. Tavaly ugyanis eddig a napig 690 ezer nyilatkozat futott be az internetes felületen – ismertette a friss számokat.

Hozzátette azt is: ahogy korábban, úgy most is többféle módon lehet határozni az egy százalékok kedvezményezettjeiről, hiszen a nyilatkozatot nemcsak az interneten, hanem hagyományos módon, papír alapon is el lehet juttatni az adóhivatalhoz.

Az sem feltétel, hogy a bevallással egyszerre adja le az adófizető a nyomtatványt, hiszen az egy százalékos iratot külön is be lehet küldeni. A lényeg, hogy május 20-áig elindítsák a nyilatkozatot az érintettek, mert különben érvénytelen lesz a felajánlás – mondta Tállai András.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink