hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megvan, mennyit lehet adni Erzsébet-utalvány formájában

  • Surányi Imréné okleveles közgazda

Az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló T/8750. számú törvényjavaslathoz a költségvetési bizottság által benyújtott, és már megszavazott seregnyi módosítás között az eredetileg kárhozatra ítélt cafeteriát megmentő új, kedvező változtatások is vannak.

A kedvező változások egyike, hogy ha csökken is, de mégsem szűnik meg teljesen a béren kívüli juttatások kedvezményezettsége az egyéb kifizetői juttatásokhoz képest. Jövőre a béren kívüli juttatások után a 16 százalék személyi jövedelemadón kívül nem 10, hanem 14 százalék egészségügyi hozzájárulást kell majd a munkáltatónak fizetnie. Ez az 1,19-szeres adóalap-szorzóval számolva azt jelenti, hogy az idei 30,94 százalékos kötelezettség 35,7 százalékra nő, de ez még így is jóval kedvezőbb lesz, mint az eredetileg beterjesztett, a többi juttatáséval azonosan 27 százalékra emelt egészségügyi hozzájárulás szerinti 51,17 százalék.

Két módosítás is érinti a cafeteria népszerű elemét képező Erzsébet-utalványra vonatkozó szabályozást. Ezek láthatóan az Erzsébet-utalványok volumenének és piacának bővítését célozzák, ugyanis a havonta adható jelenlegi 5000 forint jövőre 8000 forintra emelkedik, és egyidejűleg hatályon kívül kerül az az átmeneti rendelkezés, amely melegétel vásárlására az Erzsébet-utalvány felhasználhatóságát csak a 2012-re korlátozta.

Olvasson az adóváltozásokról az Adózónán!
A tanácsadók szerint az adóváltozások következtében bonyolódni fog a cégeket terhelő adminisztráció,  a változások intenzitását jelzi az, hogy még vasárnap is érkeztek módosítók az adótörvényekhez. A kormány korábban közzétette, milyen tervei vannak 2013-ra, . A társasági adót azonban már idén érintik a változások.
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Aktív időbeli elhatárolás biztosításoknál

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Tanulószerződés esetén törvényes távollét

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Közvetítő által kiállított vevői számla

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 december
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
hirdetÉs