Jogalap nélkül vett fel albérleti hozzájárulást, felmondtak neki

Megosztás Tetszik

Ha a dolgozónak a bérelt lakásért csak a rezsit kell megfizetnie, tényleges fizetési kötelezettség a lakhatásért nem terheli, ezért nyilvánvalóan úgy igényel a munkáltatótól albérleti díjat (ténylegesen rezsiköltséget), hogy az nem felel meg a díjkifizetés céljának – mondta ki a Kúria.

A Kúria sajtóközleménye szerint az Mfv.I.10.839/2016. számú ügy felperese (a munkavállaló) 2006. szeptember 11-étől állt az alperes (a munkáltató) alkalmazásában. Később szakszervezeti tisztségviselő is volt.

A felperes v.-i lakos lévén a 2007. április 30-án kelt lakásbérleti szerződés alapján 2007 májusától határozatlan időre bérbe vett egy ingatlant D.-ben, amelyre tekintettel albérleti támogatást igényelt a munkáltatótól.

Ezt követően 2009. március 3-án lakásbérleti szerződést kötött egy másik lakásra, majd 2013. július 3-án ismét albérleti támogatás iránti kérelmet terjesztett elő. Ennek indokolása szerint V.-n albérletben lakik, nincs birtokában ingatlan, szüksége van anyagi támogatásra. A támogatási kérelme alapjául a 2012. április 1-jén kelt albérleti szerződés szolgált.

Az alperes belső ellenőrzést folytatott az albérleti támogatásokkal kapcsolatban, és a 2013. július 8-án kelt levelében arról tájékoztatta a felperest, hogy 2006. szeptember 11-étől több alkalommal úgy igényelt támogatást, hogy a bérleti jogviszonyának, illetve annak időtartamának kellő igazolását elmulasztotta. Erre tekintettel felfüggesztette a felperes által 2006. június 3-án albérleti támogatás iránti kérelem elbírálását és felhívta a felperest, hogy 2006. szeptember 11-étől igazolja a támogatás alapját képező bérleti jogviszonyait, és az azzal kapcsolatos körülményeket.

A munkáltató 2013. július 30-án azonnali hatályú felmondással szüntette meg a felperes jogviszonyát, mivel 2006. szeptemberétől többször úgy igényelt támogatást, hogy a bérleti jogviszonyának, illetőleg annak időtartamának igazolását elmulasztotta. Jogviszonyait ugyan bejelentette, de azok megszűnésének tényét és az új bérleti jogviszony bejelentését elmulasztotta.

A felperes a keresetében annak megállapítását kérte, hogy a munkáltató jogellenesen szüntette meg a jogviszonyát, és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását igényelte. Álláspontja szerint vele szemben a munkáltató megsértette a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét, illetve diszkriminációt is alkalmazott.

Az alperes a kereset elutasítását kérte, majd viszontkeresetet terjesztett elő.

Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát. Ezt meghaladóan a keresetet és a viszontkeresetet elutasította.

Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet fellebbezett részében részben megváltoztatta, és a felperes keresetét teljes egészében elutasította.

A Kúria szerint a felülvizsgálati kérelem nem volt megalapozott, a csatlakozó felülvizsgálati kérelmet pedig hivatalból kellett elutasítani.

A felperes alaptalanul állította a felülvizsgálati kérelmében, hogy 2013. előtt az albérleti hozzájárulás fizetési feltételei nem voltak egyértelműen szabályozva. Azokat nem vitásan írásban csak 2013. február 1-jén rögzítették, azonban az alperes az eljárás során bizonyította, hogy az ezen időpontot megelőző időszakban is a munkáltató meghatározott feltételek fennállása esetén fizetett ezen a jogcímen, ezzel pedig a felperes is tisztában volt (Pp. 206. §).

A felperes megalapozatlanul hivatkozott az Mt. 16. §-ának és 17. §-ának megsértésére a munkáltató egyoldalú kötelezettségvállalásával összefüggésben. Az alperes albérleti hozzájárulás fizetésére kötelezettséget vállalt, azonban csak meghatározott célból és feltételek fennállása esetén. Mindezt a másodfokú bíróság helytállóan vonta vizsgálódási körébe, és a rendelkezésre álló adatokból helyes következtetésre jutott (Pp. 206. §).

Annak a felperesi hivatkozásnak a jelen per eldöntése szempontjából pedig nincs jelentősége, miszerint az alperes korábban nem vizsgálta, hogy az ingatlanban hányan laknak. A felperes az eset kivizsgálása során elfoglalt álláspontja miatt egyáltalán nem működött közre, így az Mt. 286. § (3) bekezdésében foglaltaknak a cselekmény megítélésekor nem volt kiemelt jelentősége.

A másodfokú bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy a felperes és élettársa közös ingatlanban lakott. Az albérleti szerződés szerint bérleti díjként az amúgy is fizetendő rezsiköltséget kötötték ki. Ezt az ingatlan használóinak mindenképpen fizetniük kell, a felperest tényleges fizetési kötelezettség a lakhatásért nem terhelte. Ezért nyilvánvalóan úgy igényelt az alperestől albérleti díjat (ténylegesen rezsiköltséget), hogy az nem felelt meg az alperesi fizetési szándékának, a díjkifizetés céljának.

Ezáltal – az együttműködési kötelezettség megsértését is értékelve – pedig a felperes olyan magatartást tanúsított, amely a jogviszony megszüntetés jogszerű indoka lehetett [Mt. 78. § (1) bekezdés].

A felperes 2010. július és 2013. februárja között jogalap nélkül vett fel albérleti hozzájárulást.

Az összegszerűséget illetően helyes a jogerős ítélet döntése figyelemmel az elévülési időre [Mt. 179. §, régi Mt. 166. § (1) bekezdés] – írja a kuria-birosag.hu.