Ezért ajánlott átnézni az szja-bevallási tervezeteket

  • MTI

A személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetet mindenképpen érdemes átnézni, szükség esetén módosítani; a jóvá nem hagyott tervezetek az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek tervezetének kivételével május 21-én automatikusan bevallássá válnak – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.

A közleményben felidézték, hogy az eSZJA-oldalon már március 15-e óta elérhetők a bevallási tervezetek. Akik rendelkeznek KAÜ-azonosítóval – ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás –, azok számítógépen, de akár okostelefonon vagy tableten is megnézhetik, kiegészíthetik tervezetüket, majd jóváhagyás után be is küldhetik.

A NAV honlapjáról legegyszerűbb felkeresni az eSZJA-portált, ugyanis a tervezetet nem küldi ki a NAV e-mail-címre vagy az elektronikus tárhelyre.

Akinek valamilyen kedvezmény járt 2023-ban a személyi jövedelemadóból, de év közben nem vette igénybe, az a bevallásban történő érvényesítés után egy összegben juthat hozzá a pénzhez – hívta fel a figyelmet a NAV.

Az adóhatóság jelezte, hogy könnyebb lett a dolguk azoknak, akik ingatlan eladásából szereztek jövedelmet tavaly, mert a programba beépített új mezők automatikusan kiszámítják a jövedelem és az adó összegét. Az ingatlan-bérbeadásból származó jövedelmek új témacsoportba kerültek, ami tartalmazza az összes ingatlanhasznosítási formát, és az azzal összefüggő adókötelezettség bevallási sorait.

A NAV webes szja-kitöltő programját használóknak fontos, hogy mentsék az esetleges módosítást, és csak azután küldjék el a kiegészített tervezetet a NAV-hoz.

Akik papíron adják be bevallásukat, azoknak alá kell írniuk a főlapot, különben a bevallás érvénytelen.

Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról a korábbi évekhez hasonlóan idén is lehet rendelkezni elektronikusan és papíron is. A nyilatkozat benyújtásának határideje május 21.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Alvállalkozó egyéni vállalkozó és munkaviszony

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Fiatalkorú családtag beállna dolgozni

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink