hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Fizetővendéglátás: el lehet-e számolni gépkocsiátalányt?

  • adozona.hu

A szálláshely és a szálláskiadó lakhelye közötti távolságra elszámolható-e az 500 kilométeres gépkocsiátalány? Illetve a szálláshelyen az áram és a közüzemek négyzetméter-arányosan elszámolhatók-e? – kérdezte olvasónk. Juhász Tibor okleveles adószakértő válaszolt.

A kérdésből pontosan nem derül ki, hogy a fizetővendéglátást vállalkozói igazolvány nélkül végzi-e a magánszemély, de feltételezem, hogy igen, akkor a bevételével szemben költséget az szja-törvény 3. számú melléklete szerint számolhatja el.

E törvénynek az elismert költségekre és a költségek elszámolására vonatkozó általános rendelkezéseit is figyelembe véve, ha az önálló tevékenységet folytató magánszemély a jövedelmét tételes költségelszámolással állapítja meg, valamint minden olyan esetben, amikor a magánszemély kiadásainak elszámolása, megtérítése (ideértve a jogszabály alapján történő költségtérítést is) szempontjából minősíteni szükséges, hogy az beletartozik-e az elismert költségek körébe.

A melléklet szerint a járműköltségeket a kifizető által a magánszemélynek a saját személygépkocsi használata miatt fizetett költségtérítés összegéből a kiküldetési rendelvényben feltüntetett kilométer-távolság szerint az üzemanyag-fogyasztási norma és legfeljebb az állami adóhatóság által közzétett üzemanyagár, valamint a kilométerenként 9 forint általános személygépkocsi-normaköltség alapulvételével kifizetett összeg szerint, vagy a költségelszámolás bármelyik módjának alkalmazásánál szükséges, járművenként az 5. számú melléklet II. 7. pontjában meghatározott külön útnyilvántartás vezetése, továbbá abban járművenként az üzemi célú futás kezdő és záró kilométeróra-állásának a feljegyzése mellett számolhatja el.

Költség kizárólag az e pont szerint igazolt üzemi célú futásteljesítmény után számolható el, kivéve azt a futásteljesítményt, amelyre nézve a magánszemély munkáltatója kiküldetési rendelvény alapján hivatali, üzleti utazás címén bevételnek nem számító költségtérítést fizetett, vagy bizonylat nélkül elismert költségnek számít.

Ilyen a fent leírtaktól eltérően a mezőgazdasági őstermelő és az egyéni vállalkozó, akik az útnyilvántartás vezetése helyett havi 500 kilométer utat számolhatnak el saját tulajdonú személygépkocsi üzleti célú használata címén költségeket, függetlenül az üzemeltetett személygépkocsik számától. Ezt az elszámolási módszert is csak a teljes adóévre – illetőleg az adóéven belül a tevékenység teljes időtartamára – lehet alkalmazni. A magánszemély a saját tulajdonú gépjármű tulajdonjogát e törvény bizonylatmegőrzésre vonatkozó szabályainak betartásával a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás befizetését igazoló szelvénnyel igazolja.

A fentiek alapján az önálló tevékenységet folytató magánszemély nem jogosult a bizonylat nélkül elszámolható költség elszámolására nem jogosult.

A jellemzően előforduló költségek között találjuk az adózás rendjéről szóló törvény szerinti telephely bérleti díját, a fűtés, a világítás és a technológiai energia költségét, a telefon, rádiótelefon, telefax, cb-rádió, telex használati díját azzal, hogy ha a lakás és a telephely műszakilag nem elkülönített, akkor a tevékenységgel arányosan lehet a kiadásokat figyelembe venni az adott költségre jellemző mértékegységek (nap, négyzetméter, köbméter stb.) alapulvételével (a közüzemi számlák esetében a házastárs nevére szóló számla alapján is). A legjellemzőbb ismérv alapján kell és lehet a költségeket elszámolható és el nem számolható részre bontani.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Térítésmentesen kapott termék

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Átalányadózás év közbeni kezdéssel

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close