hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

3,5 tonnánál kisebb kocsival fuvaroz? Itt a sorvezető a költségtérítéshez

  • Surányi Imréné okleveles közgazda

Bizonytalanok a 3,5 tonnát el nem érő össztömegű gépjárművel fuvarozó vállalkozások, hogy a sofőrök, árukísérők milyen összegben számolhatnak el igazolás nélkül kiküldetési költséget. Ismertetjük a jogszabályok vonatkozó előírásait.

A fuvarozási tevékenység lényege, hogy a sofőrök, árukísérők a munkaidejük nagy részét az otthonuktól távol, többletköltségekkel járó kiküldetésben töltik. Ezt a munkáltatók napidíj (napidíjátalány) fizetésével, a személyi jövedelemadóról szóló törvény (szja-törvény) pedig az általánosnál kedvezőbb költségelszámolási lehetőséggel ismeri el.

A munkavállalók belföldi kiküldetése során a 437/2015. kormányrendelet 5. paragrafusa alapján a hat órát meghaladó távollét esetén a belföldi közúti árufuvarozásban és személyszállításban gépkocsivezetőként és árukísérőként foglalkoztatott magánszemély részére 3000 forint napidíjátalány adható, feltéve, hogy a munkáltató a kiküldetés többletköltségeire tekintettel más juttatást nem ad. A vállalkozási szférában külföldi kiküldetés esetén adható költségtérítés mértékére (ideérve a napidíjat) vonatkozóan nincs jogszabályi előírás, azon kívül, hogy a munkáltató köteles a munkavállalónak azt a költségét megtéríteni, amely a munkaviszony teljesítésével indokoltan merült fel [munka törvénykönyve 51. § (2) bekezdés].

Mivel a kiküldetésre tekintettel fizetett költségtérítés (napidíj, napidíjátalány) fő szabály szerint a magánszemély adóköteles bevétele, annak mértékét a munkáltatók és az egyéb kiküldő szervezetek általában a szja-törvény költségelszámolásra, különösen az igazolás nélkül elszámolható költségre vonatkozó rendelkezései alapján határozzák meg.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben részletezzük a vonatkozó szabályokt, és megtudhatja, mely esetben számolhatnak el igazolás nélkül kiküldetési költséget 3,5 tonnát el nem érő össztömegű gépjárművel fuvarozó vállalkozások sofőrjei, árukísérői.

A teljes cikkhez előfizetőink, illetve 14 napos próba-előfizetőink férnek hozzá, ha e-mail-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink