hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Így ellenőrizhetik a lakók a társasház pénzügyeit

  • dr. Császár Zoltán adótanácsadó, jogász

„Közös lónak túros a háta” – mindenki ismeri a mondást, ami rávilágít a közös tulajdonban lévő dolgok működésének, működtetésének nehézségeire. Ez a probléma a lakóközösségeknél is fennáll. Írásunkban azt a kérdéskört járjuk körbe, hogy egy társasházközösség milyen módon tudja ellenőrizni a társasház pénzügyeit, a közös képviselő tevékenységét.

Beszámolás

A közös képviselet tevékenységét főszabály szerint a közgyűlés ellenőrzi, amelyet évente legalább egy alkalommal – legkésőbb május 31-ig – meg kell tartani, hogy megtárgyalja – illetve egyetértése esetén elfogadja – a társasház előző évre vonatkozó beszámolóját, illetve az új költségvetési tervet, amelyet a társasház közös képviselője készít el [a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény (Tht.) 35. § (1) bekezdése].

A költségvetési terv tartalmazza a közös tulajdonnal kapcsolatos várható bevételeket és kiadásokat költségnemenként, a tervezett üzemeltetési, karbantartási és felújítási munkákat, valamint a közös költséghez való hozzájárulás összegét (a tulajdonostársak nevének feltüntetésével).

A számviteli szabályok szerinti könyvvezetés és beszámoló alapján a közös képviselő éves elszámolása tartalmazza – egyebek mellett – a tervezett és tényleges kiadásokat költségnemenként és a közös költség megosztása szerinti bontásban, továbbá a tervezett és a tényleges bevételeket források szerint (Tht. 47–48. §).

Az éves elszámolást a társasház közgyűlésének kell elfogadnia, vagy a jóváhagyást megtagadnia. Ha a költségvetési javaslat és az éves beszámoló között eltérések adódnak, azt minden tételnél a közös képviselőnek indokolnia kell. A társasház éves költségvetésének alakulását tehát alapvetően a tulajdonostársak közössége, a közgyűlés ellenőrzi.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja, kik segítik a közgyűlést a közös képviselő tevékenységének ellenőrzésében!
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Letiltás további kamat számítása

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Méhész őstermelő

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Órabéres dolgozók ünnepnapi távolléti díja

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink