hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Mitől adóparadicsom egy ország? Az EP változtatna a besoroláson

  • MTI

Meg kell változtatni az adóparadicsomok uniós listájának jelenleg „zavaros és hatástalan” összeállítási módszerét, illetve bővíteni kell azon kritériumok körét, amelyek alapján egy ország adórendszerének tisztességes volta megítélhető – szögezték le az Európai Parlament képviselői brüsszeli plenáris ülésükön elfogadott állásfoglalásukban csütörtökön.

Az 587 szavazattal, 50 ellenszavazat és 46 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalás szerint nem lenne szabad olyan országokat eltávolítani a feketelistáról, amelyek csak jelképesen változtatják meg adózási rendszerüket, a nulla százalékos adókulcs megléte pedig automatikus helyet kellene, hogy jelentsen az uniós feketelistán.

A képviselők véleménye szerint szigorúbb kritériumokat kellene bevezetni annak érdekében, hogy több ország az adóparadicsom kategóriájába kerüljön, és hogy nehezebb legyen lekerülni onnan. Kiemelték, hogy az uniós tagállamok esetében is meg kellene vizsgálni, hogy nem mutatnak-e adóparadicsomra emlékeztető jegyeket. Az így működő uniós tagállamokat pedig adóparadicsomnak kellene tekinteni – szögezték le.

Győri Enikő fideszes európai parlamenti képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta, hogy az adóparadicsomok uniós jegyzékének reformjáról szóló állásfoglalási indítvány megszavazásával „az európai baloldal hadat üzent az adócsökkentésnek”. Véleménye szerint ugyanis baloldali nyomásra az EU azzal akar „tévesen” példát mutatni az adóparadicsomok uniós listáján szereplő, kisméretű tengerentúli államoknak, hogy saját tagállamai közül is megbélyegez olyan országokat, ahol az utóbbi időben a gazdasági versenyképesség megőrzése céljából adót csökkentettek.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Őstermelő és egyéni vállalkozó iparűzési adó

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szekrényzár fordított áfával?

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Beépitett telek áfavonzata

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink