hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Aggódnak a cégek a globális adórendszer-átalakítás miatt

  • adozona.hu

Folyamatos erőfeszítésre van szükségük a cégeknek, hogy adó- és pénzügyeik kezelésében lépést tartsanak az egyre inkább transzparens és összekapcsolódó nemzetközi adórendszerekkel. A döntéshozók 93 százaléka tart tőle, hogy nem fogja tudni kezelni a különböző nemzeti adóhatóságok esetenként egymásnak ellentmondó álláspontját – derül ki az EY több mint 1700 cégvezető körében végzett nemzetközi kutatásából.

Több mint száz éve nem látott átalakulás előtt áll a nemzetközi adórendszer a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) akcióterve alapján – mutat rá az EY tanulmánya. A multinacionális vállalatok jelenleg a nyereség áthelyezésével csökkentik az adóalapjukat – ez ellen kíván most fellépni az OECD.

A globális tendenciák alapján mindinkább összekapcsolódik az egyes országok adóigazgatása és adóadminisztrációja is. A kormányok egyre több elektronikus információt gyűjtenek be és osztanak meg egymással a célzott ellenőrzések során. A megkérdezett cégvezetők 89 százaléka úgy gondolja, hogy mindez folyamatos adaptációt igényel és többletfeladatokat jelent majd a jövőben, tízből nyolc válaszadó pedig az adókockázatának növekedésére is számít.

Ma egy lokálisan meghozott pénzügyi vagy adópolitikai döntés is azonnal nemzetközi hatást válthat ki, ami befolyásolja a vállalatok működését is – emeli ki Rencz Botond, az EY vezérigazgatója. Ahhoz, hogy a cégek időben észleljék a jogszabály-módosításokat, és azokra gyorsan tudjanak reagálni, rendelkezniük kell a megfelelő tanácsadói és technológiai háttérrel – tette hozzá a szakértő.

A cégek döntő többsége már tett lépéseket annak érdekében, hogy kiküszöbölje a jelenlegi működési modelljében tapasztalható hiányosságokat, 87 százalék szerint azonban nem áll rendelkezésre elegendő erőforrás az adózással kapcsolatos szabályozásváltozások követéséhez. Ez növeli a vállalat adókockázatát, így a szervezet által fizetendő adót is.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink