További témák
hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Országrészenként 40 százalékos eltérés is van a fizikai dolgozók órabérében

  • adozona.hu

A negyedik negyedévben 993 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére – derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. Ez 11 százalékos növekedést jelent 2017 hasonló időszakában tapasztalt 892 forinthoz képest. A növekedés azonos mértékű volt a szakmunkások, illetve a betanított munkások körében. Tavaly év végére immár a felsőbb fizetési kategóriákban is jelentősen gyorsult a bérnövekedés üteme: A BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2017 negyedik negyedévéhez képest 7,1 százalékos bérnövekedést tapasztalt, szemben az egy évvel korábbi, 4,5 százalékos emelkedéssel.

A fizikai dolgozók körében a szakmunkások (FEOR 8-as főcsoportba soroltak) 1030 forintos, míg a betanított munkát végzők (FEOR 9-es főcsoport) 955 forintos átlagos órabérre számíthattak Régiók szerint ugyanakkor jelentősen, akár 40 százalékkal is eltérhetnek az órabérek: míg Dél-Dunántúlon, illetve az Észak-Alföldön 800 forint körüli átlagos órabérre számíthat egy fizikai dolgozó, ez az érték a Közép-Dunántúlon már átlépte az 1100 forintos szintet is. A szakmunkások Nyugat- és Közép-Magyarország kiemeltebb régióiban pedig már 1200 forintnál magasabb átlagos órabérrel számolhatnak.

Idén újabb nyolc százalékkal emelkedett a minimálbér, ami a fizikai órabérek alakulására is komoly hatást gyakorol – magyarázza G. Nagy Balázs, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója. – Ez a tény, valamint a vállalatok jelentős részét érintő munkaerőhiány és a felgyorsult fluktuáció azt valószínűsíti, hogy a hagyományos januári béremelések nyomán az első negyedévben újabb ugrás következik be az órabérek szintjében.”

A BDO Magyarország eközben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. Az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2017 negyedik negyedévéhez képest átlagosan 7,1 százalék volt.

„2017 végére még mindössze 4,5 százalékos bérnövekedést tapasztalhattunk ebben a körben, ám a mostani adatok azt mutatják, hogy a dinamikus bérnövekedés a középvezetői szintet is elértemutat rá Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere. – Ez a mérték azonban még mindig elégtelennek tűnik a munkaerő megtartásához: a kilépők aránya a vizsgált körben már átlagosan 4,7 százalékon ál, szemben a tavalyi 3,8 százalékos rátával. Ezért 2019-ben a bérek emelkedésének további gyorsulására számítunk a szellemi munkát végző középvezetők körében.”

A BDO a felmérése során vizsgálta a középvezetők bérszerkezetének változását is. Az így kapott adatokból kitűnik, hogy a kiegészítő bérelemeknek (bónusz, jutalom, bérpótlékok stb.) a középvezetők javadalmazásában is érezhető szerep jut: arányuk az egy évvel korábbi 8-ről 11 százalékra emelkedett.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Mol-kártya elszámolása, adófizetési kötelezettség

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Katás egyéni vállalkozó és a reklámadóról szóló törvény

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Pénztárgép – hiányzó bevétel

Szolnoki Béla

adószakértő, könyvvizsgáló

2019 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X