hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nem tervezi a túlóraszám növelését a Suzuki

  • MTI

A Magyar Suzuki Zrt. nem tervezi a túlórák számának növelését az esztergomi gyárban; a cég kommunikációs vezetőjének tájékoztatása szerint a rendelésállomány alapján a már évek óta érvényben lévő 250 órás éves túlórakeretet sem használják ki.

Ruska Viktória ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy délután ellenzéki parlamenti képviselők demonstrációt szerveztek a cég esztergomi gyára előtt, akik közölték, hogy céljuk rábeszélni a cég vezetőit, ne alkalmazzák a munka törvénykönyvének decemberben elfogadott módosításait, a 400 óra túlórát lehetővé tévő "rabszolgatörvényt".

Ruska Viktória kiemelte: a termelés a gyárban stabil létszámú munkaerő-állománnyal zajlik, így biztosított a 140-nél is több országban a hazai és európai piacokról érkező megrendelések kiszolgálása. Kitért arra, hogy az idei béremelésről az egyeztetések folyamatban vannak, csakúgy, mint a dolgozók általános elégedettségéhez hozzájáruló juttatási csomag egyéb elemeiről.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink