hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Négynapos munkahét: kedvelik a dolgozók, tovább teszteli a Magyar Telekom

  • adozona.hu

A Magyar Telekom – a dolgozók elégedettsége, egyéni hatékonyságuk növekedése miatt – úgy döntött, folytatják a négynapos munkahét tesztelését – tájékoztatott Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom Chief People Officere a távközlési vállalat Lehet 4? című konferenciáján.

A Magyar Telekomnál idén július és október között zajlott az első pilot projekt, amelyben 150, a társaságon belül négy különböző területen dolgozó ember négynapos munkarendben dolgozott.

Folyamatosan mérték a tesztidőszakban résztvevő kollégák teljesítményét, és megállapították, hogy miközben a 4 nap 8 órás foglalkoztatás mellett 20 százalékkal kevesebb időt töltöttek munkával, átlagosan 10 százalékkal javult az egyéni hatékonyságuk.

A mérések arra is rámutattak, hogy a pilot projektben négynapos munkarendben dolgozóknál a munkavállalói elégedettség elérte a 94 százalékot, miközben ugyanez az arány a teljes vállalaton belül 78 százalék. A négynapos munkarendben dolgozók 92 százaléka azt is jelezte, hogy náluk megvalósult a munka-magánélet egyensúlya.

Megjelent! Az Mt. új szabályai – változások a munkajogban 2023. január 1-jétől – videó

Ezért úgy döntöttek, hogy a résztvevők létszámának megduplázása mellett, új területek bevonásával, 2023. február 1-jétől hathónapos időtartamra elindítják a négynapos munkarend második tesztidőszakát. Ebben már heti 36 órában dolgoznak majd a kollégák és azt is szeretnék megtudni, hogy egy tisztán IT fejlesztőkből álló csapat "mit kezd ilyen munkarenddel" – mondta Friedl Zsuzsanna.

Kiemelte, a négynapos munkarend bevezetésének első pilot projektjében is változatlan bért biztosítottak a kollégáknak, és ez kiemelt cél a jövőben is.

Úgy vélte, a két tesztidőszak együtt már elég sok információt fog adni, nemcsak a Magyar Telekom, hanem a magyar munkaerőpiac többi szereplője számára is a négynapos munkahét teszteléséhez.

A helyszínen kiadott közlemény szerint a Magyar Telekom a PwC Magyarországgal közös országos reprezentatív kutatást is indított, hogy feltárja a munkaerőpiac szereplőinek véleményét a négynapos munkahétről.

A 12 ezer ember részvételével zajlott kutatásból kiderült, hogy a válaszadók 84 százaléka szívesebben dolgozna heti négy napot a jelenlegi ötnapos munkahéttel szemben. Ezen belül a 4 nap, 8 óra, változatlan bér és a 4 nap, 9 óra, változatlan bér modell bizonyult a legszimpatikusabbnak.

A kutatás rámutatott, a munkavállalók preferenciáit eltérő élethelyzetek alakítják: a fiatalabbak (a 30 év alattiak 41 százaléka) akár a 4 nap 10 órás foglalkoztatást is valamilyen mértékben elfogadhatónak tartja. Ezt a lehetőséget azonban a nyugdíjhoz közel állók többsége inkább elutasítja.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Határon átnyúló pályázati támogatás társaságiadó-fizetési kötelezettsége

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

K+F költségek

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink