hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kényszermunka tiltása: Kína ratifikálta a nemzetközi egyezményeket

  • adozona.hu

Pekinget azzal vádolják, hogy kényszermunkát alkalmaz a muzulmán többségű Hszincsiang-Ujgur tartományban.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) kényszermunkára vonatkozó egyezményeinek a ratifikálása volt a feltétele annak, hogy az Európai Unió ratifikáljon egy Kínával 2020 végén a beruházásokról aláírt kétoldalú megállapodást.

Az Országos Népi Gyűlés (a kínai parlament) állandó bizottsága ratifikálta a kényszermunkáról szóló 1930. évi, illetve a kényszermunka megszüntetését elrendelő 1957. évi egyezményt – jelentette be a parlament a háromnapos ülésszak végén.


A ratifikálásra azután került sor, hogy ILO szakértői bizottsága februárban „mély aggodalmát” fejezte ki amiatt, ahogyan Kínában az etnikai és vallási kisebbségekkel bánnak, egyebek mellett Hszincsiang-Ujgur tartományban.

Emberi jogi szervezetek szerint legalább egymillió ujgurt és más muszlim etnikumok tagjait zárták be táborokba az északnyugat-kínai tartományban.

Peking azt állítja, hogy szakmai átnevelő táborokról van szó, amelyeknek célja, hogy eltántorítsák a lakóit a terrorizmus és a szeparatizmus gondolatától.

A téma a nemzetközi közösséget is foglalkoztatja. Az Egyesült Államokban olyan törvény lépett életbe 2021 decemberében, amely megtiltja a kínai ujgurok által kényszermunkában gyártott termékek vásárlását. Washington az ujgurok elleni népirtással vádolja Kínát. Peking határozottan tagadja ezt a vádat.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink