hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Figyelmeztető sztrájk volt a keveselt béremelés miatt Veresegyházán

  • MTI

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a veresegyházi GE Aviation üzemének dolgozói csütörtökön, mivel nem sikerült az üzem vezetőivel a béremelés mértékéről megegyezni.

A repülőgép-alkatrészeket előállító és javító gyár 300 munkást foglalkoztat, és a jelenlegi műszakban dolgozók 40 százaléka szüntette be időlegesen a munkát.

A sztrájkot szervező Magyar Vegyipari Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) vezetője, Székely Tamás a helyszínen tartott sajtótájékoztatón az MTI-nek elmondta: azért tagadták meg a munkát, mert a dolgozók keveslik a vállalat vezetése részéről felajánlott 2 százalékos béremelést, ennek az összegnek a kétszeresét tartanák elfogadhatónak.     

Érvelése szerint ezt az összeget könnyen ki lehetne gazdálkodni, mivel a GE Aviation az elmúlt évben 113 milliárd forintot, vagyis 4 és félmillió dollár osztalékot vitt ki az országból, és 34 milliárdos nyereséget könyvelhetett el.

Mivel a szakszervezet és a cég vezetése között nem született megegyezés, a szakszervezet a közeljövőben újabb, most már meghatározatlan idejű munkabeszüntetést tervez, hogy akaratát érvényesítse - jelezték.

Az MTI megkeresésére az üzem vezetői közül senki nem kívánt  nyilatkozni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink