hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Emelkedett itthon a munkavállalói bizalom

  • MTI

Minden szegmensben emelkedett a munkavállalói bizalom tavaly november óta Magyarországon – közölte a BNP Paribas Cardif biztosító a Medián céggel közösen készített novemberi munkaerőpiaci kutatásának megállapítását az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási Indexe 70 pontos értéket ért el szeptemberben, ami a tavalyi év azonos időszakához képest 9 százalékpontos emelkedés, a 2014 novemberében indult kutatás óta a legmagasabb.  

Az 1200 fő személyes megkérdezésén alapuló mérőszám azt fejezi ki, hogy egy 100 pontos skálán a munkavállalók mennyire bíznak abban, hogy jelenlegi foglalkoztatójuk hosszú távon is munkalehetőséget biztosít majd számukra. Emellett figyelembe veszi, hogy az alkalmazottak milyen lépéseket tennének munkahelyük megtartása érdekében, amennyiben az veszélybe kerülne. 

A felmérés szerint a férfiak 78, a nők 80 százaléka érzi úgy, hogy több mint 5 évig megmarad a munkahelye. A 18-29 éves korosztály körében ez az arány 82 százalékot, míg a diplomások körében 89 százalékot ér el. 

Iskolai végzettség alapján továbbra is a diplomások alkotják a legbizakodóbb csoportot 73 ponttal, utánuk 71-70 ponttal következnek a legalább érettségivel, illetve szakmunkás végzettséggel rendelkező munkavállalók, a legfeljebb 8 osztállyal rendelkezők 61 ponttal zárják a sort. 

A legbizakodóbb korcsoportot a 18-29 évesek jelentik 75 ponttal, ahol tavaly ősz óta 13 pontos emelkedés látható. A 30-39 éves és a 40-49-es éves korosztályokban egyaránt 71-71 pontot mutat a felmérés, a 60 év felettiek körében a bizalmi index 61 pontos értéket vett fel a 4 pontos emelkedésnek köszönhetően. 

A szektorok szerinti bontásban nem figyelhető meg jelentős különbség, a közigazgatásban és az iparban dolgozók 67, illetve 69 pontot értek el, ami 3 és 8 pontos emelkedést jelent, a kereskedelmi dolgozók bizalmi indexe lett a legmagasabb 74 ponttal.  

Kiss Márk István, a BNP Paribas Cardif biztosító vezérigazgatója a közleményben rámutatott arra, hogy az átlagos magyar munkavállaló egyre jobban bízik a jelenlegi munkahelyében, valamint abban, hogy ha az állását el is veszítené, akkor is könnyen találna magának újat.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink