hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Eltérő vasárnapi pótlékok: a szakszervezet az Ab-hoz fordul

  • adozona.hu

Alkotmánybírósághoz és az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul a vegyipari szakszervezet a vasárnapi pótlék ügyében. A VDSZ közleménye szerint súlyos megkülönböztetéshez vezet a legújabb döntés, miszerint a kereskedelmi alkalmazottak a négy adventi, plusz egy választható vasárnapi nyitva tartás idejére 100 százalékos pótlékot kapnak, míg mások, akik rendszeresen dolgoznak ezen a pihenőnapon, csak a felére jogosultak.

Súlyosan sérti az egyenlő bánásmód elvét és alkotmányosan is aggályos a vasárnapi pótlékkal kapcsolatos döntés, miszerint 100 százalékot kaphatnak azok a kereskedelmi alkalmazottak, akik a törvény által engedélyezett négy adventi, plusz egy szabadon választott vasárnapi nyitva tartás idejére, miközben ennek mindössze a felére jogosultak azok, akik egész évben szolgálatban vannak a hétvégi pihenőnapon – szögezi le közleményben a vegyipari szakszervezet.

A VDSZ működési területén tízezrek dolgoznak vasárnaponként is, 50 százalékos pótlékért. A szervezet elnöke, Székely Tamás – aki a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) alelnöke is egyben – leszögezi: nem a kereskedőktől sajnálják a teljes pótlékot, hanem azt tartják gazságtalannak, hogy mások ennek csak a felét kapják.

A szakszervezet tiltakozik a megkülönböztetés ellen, s hogy ezt megakadályozza, az Alkotmánybírósághoz, valamint az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul. A VDSZ elvárja, hogy a kormány ne tegyen különbséget a vasárnap dolgozók között, s az egyenlő bánásmód elve alapján a vasárnapi pótlék mértéke is egyenlően 100 százalék legyen.

Olvassa el a témában korábban megjelent írásainkat is!
Vasárnap is nyitva tartana? Próbálkozzon a jegyzőnél!
Itt a lista: vasárnaponként ezek az üzletek, és így lehetnek nyitva

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Dán jövedelem adózása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Fehér kártya

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink