hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Prognózis a német gazdaság normalizálódásáról

  • MTI

A német gazdaság bruttó hazai terméke az idén 6,6 százalékkal csökken a müncheni ifo gazdaságkutató intézet 2020/2021-es prognózisának csütörtökön publikált felülvizsgált változata alapján, ami a legvalószínűbb forgatókönyv szerint mintegy kilenc hónapra teszi az üzletmenet normalizálódásához szükséges időt, majd 2021-ben már 10,2 százalékos GDP-növekedést jelez előre.

„A második negyedévi 12,4 százalékos GDP-csökkenés után a jövő év közepére állhat helyre az eredeti állapot. Ekkorra érheti el a javak és szolgáltatások termelése azt a szintet, ahol a koronavírus-járvány nélkül lennie kellene” – mondta Timo Wollmershaeuser, az ifo prognózis igazgatója. Mindez azon múlik, mennyi időre lesz szüksége a vállalatoknak üzletmenetük normalizálásához – tette hozzá.

A legkedvezőbb esetben a felmérésbe bevont vállalatok megítélése szerint ehhez legfeljebb öt hónapra lesz szükség. A GDP-csökkenés ebben az esetben 3,9 százalék lehet az idén, amit 7,4 százalékos növekedés követne jövőre. A legkedvezőtlenebb esetben viszont átlagosan 16 hónapot tartanak szükségesnek az üzletmenet normalizálódásához a gazdasági szereplők. Ez az idén 9,3 százalékos GDP-csökkenéssel, jövőre pedig 9,5 százalékos növekedéssel járna. A koronavírus-járvány által okozott kiesés helyreállítása így 2022-re húzódna át.

A müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének májusi felmérése alapján a német gazdasági szereplők többsége átlagosan 8-9 hónapra teszi az üzletmenete normalizálódásához szükséges időt. A leghosszabb időre a légiközlekedésnek lesz szüksége, 16 hónapra, de az átlagnál lassúbb felépülésre számíthatnak az utazási irodák, a szállodaipar, a vendéglátóipar, a catering szolgáltatók, valamint az autóipari vállalatok is.

Mindhárom forgatókönyv a járványvédelmi intézkedések április végétől kezdődő fokozatos felszámolásából indul ki. A teljes korlátozások idején a gazdasági teljesítmény 17 százalékkal esett vissza Németországban az ifo (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) becslése szerint.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink