hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Parlamenti vita a veszélyhelyzet meghosszabbításáról

  • MTI/Adózóna
1

2022. június 1-jéig hosszabbítaná meg a kormány a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény hatályát, a különleges jogrendszerben rugalmasan lehetne válaszokat adni a járvány okozta nehézségekre közölte György István, a Miniszterelnökség államtitkára a törvénymódosítási javaslat parlamenti vitáján.

Hozzátette: ahogyan korábban, a szabályozási rendszer most is lehetőséget ad arra, hogy járványhelyzet intenzitásától függően a kormány kezdeményezhesse a veszélyhelyzetnek a törvény hatályvesztését megelőző megszüntetését. Megerősítette: a veszélyhelyzet meghosszabbítása nincs hatással a jövő évi országgyűlési választások, illetve országos népszavazások megtartására.

A javaslat fenntartja a veszélyhelyzet megszüntetéséig alkalmazandó átmeneti rendelkezéseket. Ezek közül az államtitkár kiemelte, hogy továbbra is megkapják a diplomát azok, akik önhibájukon kívül nem tudtak középfokú nyelvvizsgát szerezni. Emellett – folytatta – a javaslat 2022. június 30-áig hosszabbítja meg a lejárt okmányok érvényességét, így fél évre előre ütemezhető lesz az okmánycsere időpontja.

Közölte azt is: meghosszabbodik az egészségügyi dolgozók utazási kedvezménye, ők a veszélyhelyzet megszűnése után még 14 napig ingyen utazhatnak. A veszélyhelyzet alatt szélesebb körben alkalmazott távmunkavégzési szabályokat pedig a normál jogrendbe emelik át.

Fidesz: kiszámíthatóságot teremt a javaslat

Kara Ákos, a Fidesz vezérszónoka a javaslatot azzal indokolta: a koronavírus új variánsai eddig nem tapasztalt gyorsasággal terjednek világszerte, ezért elengedhetetlen a hatékony és kiszámítható védekezés. Véleménye szerint azért sikerült eddig is jól kezelni a járványhelyzetet, mert az ország összefogott, az egészségügyi dolgozók helytálltak és jól szervezett kormányzati döntések születtek. "Még egy nagy közös erőfeszítésre van szükség, hogy az oltások elegendő számával véglegesen legyőzzük a koronavírust" – fogalmazott.

DK: sokadszor gombolja újra a Fidesz a rendeleti kormányzást

Varga Zoltán, a DK vezérszónoka a javaslatot úgy értékelte: "sokadszori újragombolása" ez a Fidesz rendeleti kormányzásának. Szerinte ugyanis a kormányoldal "rákapott az intézményesített korrupció törvényerőre emelésének ízére", arra, hogy a veszélyhelyzet alatt szabad kezet kap bármire, ami "egy meghatározott érdekkörnek sok milliárdot fial". Így – folytatta – a veszélyhelyzeti törvényt "lobogtatva" nem kell parlamenti vita, hanem akár "felcsúti dácsa ebédlőjében" is lehet dönteni százmilliárdokról és emberek sorsáról.

Szerinte a javaslat megalázó az Országgyűlés intézményére, aláássa a demokráciát, illetve annak "maradványait", és "legyalulja" az önkormányzatokat.

A kormány járványkezelését a képviselő "kritikán alulinak" nevezte. Hangsúlyozta: az egészségügy a tönk szélén áll, létszámhiány van, a kórházak adóssága újra "horribilisra duzzadt", nőnek a várólisták, és Magyarországon négyszer annyian halnak meg covidban, mint az európai átlag.

Szerinte az oltási kampány is azt mutatja, hogy a magyarok oltáspártiak, csak nem bíznak a kormányban, félnek, hogy adataikat "Kubatov-lista-szerű adatbázisban" tárolják.

KDNP: A rendkívüli felhatalmazás a gyors és hatékony döntéshozatalt segíti

Nacsa Lőrinc (KDNP) hangsúlyozta: a rendkívüli felhatalmazás arra szolgál, hogy gyors és hatékony döntéseket tudjon hozni a kormány, melyekkel a magyar emberek egészségét és biztonságát garantálni tudja, mert a járványhelyzet napról napra változik.

Hangsúlyozta: az iparűzési adót nem elvonja a kormány, ez az összeg nem folyik be a központi költségvetésbe, hanem ott marad helyben a kis cégeknél. Hozzátette: a kormány nem engedi meg azt, hogy a baloldali önkormányzatok adókat emeljenek.

A KDNP vezérszónoka frakciója támogatásáról biztosította a javaslatot.

MSZP: csődöt mondott a kormány járványkezelése

Tóth Bertalan (MSZP) arról beszélt: Európában és a világon az egyik legmagasabb a járvány miatti halálozás Magyarországon. Több mint 34 ezer ember halála jelzi, hogy a kormány járványkezelése megbukott, ehhez nem kellett volna rendkívüli felhatalmazást kérni – tette hozzá.

A szocialisták vezérszónoka ismertette az MSZP által benyújtott módosító javaslatot. Ebben azt szeretnék kizárni, hogy a kormány a veszélyhelyzetre való hivatkozással a választásra irányuló törvények szabályaitól rendeletben eltérjen, valamint azt, hogy ne alkothassanak választással kapcsolatos szabályokat, amelyek a választási eljárást – különösen a kampánytevékenységet, a véleménynyilvánítást, a gyülekezést, a közérdekű adatok megismerését, a sajtó szabadságát, vagy a választójog alapját képező nyilvántartásokat – befolyásolják.

Hozzátette: a veszélyhelyzet ideje alatt a választásra irányuló szabályok elfogadását négyötödös többséghez kötnék. Ezzel a kormány tanúbizonyságot tehetne arról, hogy nem élnek vissza a felhatalmazással – szögezte le.

Az MSZP szerint a kormány hadjáratot folytat az önkormányzatok ellen. Varga László, a párt képviselője felszólalásában azt mondta: a kormány a járvány elleni védekezést "lepelként használta" az önkormányzatokkal szembeni hadjárat lefolytatására, ez azonban az emberek elleni hadjárat is. Arra hivatkozott: a kormány a veszélyhelyzet időszakában az önkormányzatok iparűzési adó bevételeinek egy részét és a gépjárműadó egészét elvette.

Tóth Bertalan közölte: a szocialisták nem támogatják a veszélyhelyzet meghosszabbítását.

LMP: a kormányt terheli a felelősség a tragédiákért

Keresztes László Lóránt (LMP) úgy fogalmazott: a kormányt terheli a felelősség azokért a tragédiákért, melyeket a magyar családok éltek meg, és azért a helyzetért is, amelyet a magyar gazdaság és a társadalom kénytelen elviselni.

A korlátozó intézkedéseket számon kérve kétségbe vonta azt, hogy az elmúlt hetek-hónapok elmaradt lépéseinél a kormányt az egészség védelme motiválta volna.

Felszólalásában arról is érdeklődött, hogy milyen prognózisokkal számol a kormány, és a helyi döntéshozók miért nem kapnak részletes statisztikákat, települési lebontottsági adatokat.

Az LMP vezérszónoka szerint a kormány nem élt, hanem visszaélt a korábban kapott felhatalmazással, és "brutális megszorító intézkedéseket" hozott. Keresztes László Lóránt szerint amikor az önkormányzatoktól vesznek el pénzt, közvetlenül a magyar embereket károsítják meg.

Az LMP szerint a kormány visszaélt a rendkívüli jogrenddel. Keresztes László Lóránt, a párt képviselője szerint a kormány a járvány időszaka alatt olyan intézkedéseket hozott, amelyeknek nem volt köze a védekezéshez. Ilyen volt szerinte a Fudan egyetem ügye és a magyar egyetemek "kiszervezése" is.

Közölték: az LMP-frakció nemmel fog szavazni a javaslatra.

Jobbik: rétestésztaként nyúlik a veszélyhelyzet

Lukács László György (Jobbik) arról beszélt, a sokszori meghosszabbítás miatt rétestésztaként nyúlik a veszélyhelyzet, "Orbán Viktor veszélyhelyzetből veszélyhelyzetbe kormányozza az országot", de eközben nem a probléma felszámolására koncentrál, hanem saját hatalmának politikai céljai szerinti átszabására.

Példaként a közérdekű adatigénylés nehézségeit említette, hozzátéve, a kormányzat nyilvánvalóan arra törekszik, hogy "semmit ne lehessen látni a járványkezelésből". A képviselő kiemelte: azokban az országokban, ahol sikeres volt a helyzet kezelése, folyamatos és őszinte kommunikáció zajlott a témában.

Hozzátette: miközben rendszeresen az ellenzéket vádolja a kormányoldal vakcinák elleni kampányolással, a Fidesz által nagy arányban nyert legszegényebb járásokban a legalacsonyabb az oltottak aránya.

Független: hazudnak a járványról

Dúró Dóra független képviselő arról beszélt: semmi nem úgy lett, ahogyan ígérték korábban kormányoldalon. Idézte Orbán Viktor áprilisi ígéretét, amely szerint nem lesz kötelező az oltás, a vírus pedig "lepattan" a beoltottakról, vagy Gulyás Gergely szintén tavaszi közlését, hogy nem kell majd harmadik oltás, akárcsak szakemberek azon kijelentéseit, hogy nem lesz negyedik hullám, 5-6 millió oltottnál kialakul nyájimmunitás.

Dúró Dóra hangsúlyozta: senkinek nincs hosszú távú tapasztalata az oltásokról, se arról, hogy a vakcinák védenek-e a most felbukkant legújabb variáns ellen, így jogos, ha valaki nem olttatja be magát, hanem "más módját választja a védekezésnek".

Felvetette, a járványban elhunytaknál sokkal többen áldozatai a szegénységnek, a depressziónak vagy a karantén alatti elhízásnak, a szűrővizsgálatok elmaradásának.

Nemzetiségi vélemény

Szolga József horvát nemzetiségi szószóló arról beszélt: szükség volt és van a veszélyhelyzeti jogrend meghosszabbítására, hiszen a kiemelkedően eredményes oltási program dacára a járvány negyedik hulláma is elérte az országot. Fontos, hogy a kormánynak lehetősége legyen hatékony és gyors döntéseket hozni ebben a helyzetben. Mindenkit arra kért, éljen az oltás nyújtotta védelemmel.

Független képviselő: teljesen kiiktatnák az ellenzéki kontrollt

Szél Bernadett (független) szerint a Fidesz-KDNP a veszélyhelyzetet arra használta, hogy gátlástalanul kiszolgálja a kormány hatalmát és oligarcháit. Arra használják, hogy teljesen kiiktassák az ellenzéki kontrollt, a maradék átláthatóságot is elveszik – mutatott rá.

Szóvá tette, hogy a magas költségen beszerzett, majd lejáró PCR-teszteket most elégetik. Eközben egy öttagú család a tesztelésért 100 ezer forintot kénytelen fizetni - jegyezte meg. Kritizálta a kormányt, amiért szerinte titkolja többi között, hogy milyen arányban vannak a kórházban, lélegeztető gépen lévők közül az oltottak és az oltatlanok.

Ez a történet nem szól másról, minthogy azt csinálhassanak, amit akarnak - mondta. Járvány van, veszélyhelyzet van, de amit Önök csinálnak, az szégyen - fogalmazott.

ÁSZ-elnök: a távmunka javíthatja a foglalkoztatottságot

Domonkos László, az ÁSZ elnöke is felszólalt a vitában, aki arról beszélt, hogy a törvényjavaslat érinti a távmunka intézményét, amihez elemzést készítettek. Rámutatott: a táv- és otthoni munka során a rendelkezésre állás helyett az elért eredmények kerülnek a középpontba. Kitért arra, hogy a távmunka javíthatja a foglalkoztatottságot azon csoportokban, amelyekben a munkavállalók közlekedési, lakhatási okok miatt, vagy egészségbeli állapot romlása okán kevésbé tudtak megjelenni a munkaerőpiacon.

Hosszú távon az otthon és az irodában végzett munka szabályozott és kiszámítható kombinációja lehet az optimális foglalkoztatási forma - fejtette ki. A törvényjavaslat is ezt a megközelítést alkalmazza - jegyezte meg.

Kitért arra is: egyre több, korábban külföldön dolgozó magyar munkavállaló itthon keres munkát, vagy itthonról végzi külföldre irányuló tevékenységét.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (1)
p.l

"Ezek közül az államtitkár kiemelte, hogy továbbra is megkapják a diplomát azok, akik önhibájukon kívül nem tudtak középfokú nyelvvizsgát szerezni." Ez így azért nem igaz, a 2021-ben végzettek már átvették a diplomájukat, s ez az intézkedés nem lett meghosszabbítva (2021-es dátum van továbbra is). Sokan ezért ezt így nem tartják tisztességesnek, hogy pont ezt nem hosszabbította meg a kormány 2022-ig. "Ha továbbra is átvehető a diploma", akkor ezt a határozatot 2022-ig kellett volna meghosszabbítani,s nem 2021. aug.-ig. Vagy ez mit takar?

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Védelmező személybiztosítás adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Biztosítási adó sávváltozás 2024

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Átalányadós továbbszámlázása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink