hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Koronavírus: hosszabbítják és szigorítják a korlátozásokat Németországban

  • MTI

Meghosszabbítják és több ponton szigorítják is a koronavírus-járvány második hulláma miatt Németországban bevezetett korlátozásokat – jelentették be szerdán Berlinben.

Angela Merkel kancellár a tartományi kormányfőkkel tíz órán át folytatott tanácskozás után, késő este tartott tájékoztatón elmondta, hogy egyelőre december 20-áig hosszabbítják meg az eredetileg november végéig tervezett korlátozásokat.
December közepén ismét tanácskoznak, és „emberi számítás szerint” arra kényszerülnek majd, hogy ismét meghosszabbítsák, január elejéig érvényben tartsák a rendelkezéseket.    

Egy sor szabályt szigorítanak, így két háztartásból - a 14 éven aluli gyermekeket nem számítva – az eddigi tíz helyett legfeljebb öt ember tartózkodhat együtt, és nemcsak az üzletekben és a közösségi közlekedésben, hanem minden forgalmas helyen és valamennyi munkahelyen maszkot kell viselni – ismertette.

Az ünnepekre némileg lazítanak a korlátozásokon, december 23-ától január 1-jéig ismét tíz ember találkozhat. El kell kerülni, hogy az idei egy „magányos karácsony” legyen – mondta erről Angela Merkel.    

Az új intézkedések egyike, hogy a leginkább veszélyeztetett csoportok tagjainak a téli hónapokra csekély összegért 15 darab – hetente egy – FFP2 minősítésű maszkot biztosítanak, a betegségük vagy a koruk miatt állandó ápolásra szoruló embereknek pedig havonta 30 darab úgynevezett antigén gyorstesztet, ingyenesen.    

Nem változik az a szabály, hogy alapesetben, különösen súlyos fertőzésveszély nélküli helyzetben az ország teljes területén továbbra is működik a közoktatás és a napközbeni gyermekellátás intézményrendszere, a legtöbb szolgáltatás, a kis- és nagykereskedelem, a feldolgozóipar és az építőipar.

Az újakkal együtt 14 771 halálos áldozata van a járványnak Németországban.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Új munkaviszony – belépő iratai

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Munkaidőkeretes bér munkaszüneti napon

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Nyugdíjas munkavállaló tovább foglalkoztatás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 június
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close