hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jogi eljárást kezdeményez a brit karantén ellen a British Airways, a Ryanair és az easyJet

  • MTI

Közös jogi eljárást kezdeményezett pénteken a brit piacon tevékenykedő három legnagyobb légitársaság, a British Airways, az easyjet és a Ryanair a brit kormány által e héten bevezetett karanténelőírás ellen.

A hétfő óta érvényes szabályozás alapján a külföldről beutazóknak, köztük a brit állampolgároknak is kéthetes karanténba kell vonulniuk. A brit kormány indoklása szerint az intézkedés célja annak megakadályozása, hogy az immár visszavonulóban lévő nagy-britanniai koronavírus-járvány a külföldről behurcolt fertőzések miatt ismét fellángoljon.
   
A British Airways, az easyjet és a Ryanair már a hét elején jelezte, hogy bíróságon kívánja megtámadni a karanténintézkedést, pénteken pedig hivatalosan is bejelentette a jogi eljárás elindítását.
    
A légitársaságok jogi képviselőinek érvelése szerint a külföldről beutazókra az intézkedés sokkal szigorúbb kötelezettségeket ró, mint amilyeneket a jelenlegi szabályozások alapján a már Nagy-Britanniában tartózkodóknak be kell tartaniuk.
   
A jogi eljárás indokai között szerepel az is, hogy a nyilatkozatokból következtethetően – a brit kormány állításával ellentétben – a kabinet saját tudományos tanácsadói sem támogatják a karanténintézkedést.
    
Willie Walsh, a British Airways anyavállalatának (IAG) vezérigazgatója a londoni alsóház képviselőinek küldött levelében azt írta, hogy a BA júliusban újra akarta indítani menetrendszerinti járatainak 40 százalékát, a kormány azonban ezt a tervet "megtorpedózta" a karanténintézkedéssel.
    
Walsh közölte azt is, hogy a British Airwaysnek jelenleg semmiféle kereskedelmi bevétele nincs, készpénztartaléka ugyanakkor naponta 20 millió fonttal (7,7 milliárd forinttal) apad, és a cég jelenlegi helyzete fenntarthatatlan.
    
A pénteken bejelentett jogi eljárás célja az, hogy bíróság kötelezze a brit kormányt a karanténelőírás visszavonására.
    
A három légitársaság közös közleménye szerint a karanténszabályok pusztító hatást gyakorolnak a brit légiközlekedésre és a brit gazdaság egészére is.
    
Willie Walsh a közleményben kiemelte, hogy a British Airways májusban mindössze 485 utasszállító járatot teljesített.
    
A BA anyavállalatának vezérigazgatója szerint a cég tavaly májusban ezt a járatszámot egyetlen nap alatt "már ebédidőig teljesítette".
    
A légitársaságok felszólították a kormányt arra, hogy ne válogatás nélkül alkalmazza a karanténelőírást, ehelyett teremtse meg a feltételeit annak, hogy az alacsony fertőzöttségű országokból érkezők mentesüljenek a karanténszabály alól.
    
Erre Boris Johnson miniszterelnök nemrégiben gyakorlatilag ígérettel felérő utalást tett. Minapi alsóházi meghallgatásán a kormányfő kijelentette: kölcsönös megállapodások esetén már a karanténelőírás június végi első felülvizsgálatának idejére mentességet kaphatnak azok a beutazók, akiknek hazájában a fertőződési ráta "legalább olyan jó", mint Nagy-Britanniában.
    
Pénteki nyilatkozatukban a légitársaságok azonban közölték: semmiféle jelzést nem kaptak arra, hogy mikortól léphetnének érvénybe ezek a mentességek.
    
A brit turisztikai és szállodaágazat is jogi eljárásra készül a kormány karanténintézkedése ellen, elsősorban azzal az érvvel, hogy az előírás aránytalan és diszkriminatív.
    
A kezdeményezéshez több mint 500 nagy utazásszervező vállalat és szálloda csatlakozott. E cégek együttes forgalma meghaladja az évi 10 milliárd fontot.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink