hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Itt a kormányrendelet: májustól lesz védettségi igazolvány az oltási igazolványból

  • adozona.hu

Ahogyan a kormány azt már bejelentette, az eredetileg tervezett február 15. helyett csak május 1-jétől alakul át a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá. A Magyar Közlöny 2022. évi 22. számában megjelent az erről szóló kormányrendelet. A Kormányzati Tájékoztatási Központ oldala összefoglalta ezzel kapcsolatban a legfontosabb tudnivalókat.

Azok a védettségi igazolványok, amelyeket fertőzésen való átesettség alapján állítottak ki, május elsején veszítik el az érvényességüket. Az oltási alapon jelenleg érvényes védettségi igazolványok automatikusan érvényesek maradnak májustól, ha a tulajdonosuk az előző oltástól számított 6 hónapon belül felvette a második (egydózisú vakcina esetében), illetve a harmadik (kétdózisú vakcina esetében) oltását is.

Az uniós gyakorlathoz igazodva a kormány május 1-jére tolta ki a védettségi igazolványok oltási igazolvánnyá alakulását. Ez azt jelenti, hogy májustól csak oltási alapon lesz érvényes az igazolvány. Oltatlan személy, fertőzésen való átesettség esetén sem lesz jogosult az oltási igazolványra, az esetleg jelenleg meglévő fertőzésen átesettségre kiadott védettségi igazolvány pedig májustól elveszíti érvényességét.

Az is változatlan, hogy májustól az oltási igazolvány a második oltást követően (kétdózisú vakcinák esetében) hat hónapig lesz érvényes, ezután az érvényességét – főszabály szerint – csak a megerősítő harmadik oltás után hosszabbítják meg. Ha valaki azonban két oltást követően lesz fertőzött, akkor a fertőzés igazolásától számított 6 hónapig lesz érvényes az igazolványa. A megerősítő harmadik oltás felvétele után az igazolvány korlátlan időre lesz érvényes.

Az egydózisú Janssen-vakcinával oltottak esetében szintén 6 hónapon belül kell felvenni a megerősítő második oltást ahhoz, hogy az igazolvány érvényes maradjon. 18 éven aluliaknál az egydózisú oltóanyag esetén egy, a kétdózisú oltóanyag esetén két oltás lesz elegendő az érvényességhez.

A jelenlegi védettségi igazolványok cseréjére nem lesz szükség, a QR-kód alapján lehet majd ellenőrizni az okmány érvényességét.

Amennyiben a fentiek alapján a védettségi igazolvány érvényességét veszti, erről külön értesítést a tulajdonos nem fog kapni.

A koronavírus elleni védettség igazolásával összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 13/2022. (I. 20.) kormányrendelet hatálybalépéséről szóló 35/2022. (II. 8.) kormányrendeletet itt éri el.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számla befogadása német magánszemélytől

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Áfa-visszaigénylés alanyi/tárgyi mentes kft.-ként

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Fordított áfás számlák, áfabevallás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink