hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A szokásosnál kisebb húsvéti forgalom várható a kereskedelemben

  • adozona.hu

Visszafogottabbak a húsvéti beszerzések a koronavírus-járvány miatt, az ünnepi vásárlások értéke elmarad a korábbi években tapasztalttól – mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI megkeresésére.

Vámos György jelezte: az elmúlt két évben a húsvéti költekezések hatására 50-60 milliárd forinttal is megugrott az élelmiszerboltok forgalma a január-februárihoz képest, ilyen felfutásra most nem számítanak.

A járványhelyzet felforgatta a vásárlási szokásokat az elmúlt másfél hónapban. Fontosabb bejelentések után megrohanták a vevők az üzleteket, három nagy hullámban vettek élelmiszereket és napi fogyasztási cikkeket. Az ezek közötti időszakban a szokásos körül alakult a forgalom, azt csak kissé haladta meg, tehát a felfutás nem volt folyamatos. Az utóbbi napokban már olyan jelzések érkeztek, hogy a megszokottnál kisebb a forgalom – közölte az OKSZ főtitkára.

Úgy fogalmazott: érezhetően megfontoltabban vásárolnak a fogyasztók a kijárási korlátozás miatt, beszereznek ugyan hagyományos húsvéti termékeket, de nem annyit, mint az előző években. A jelek szerint a többség tudomásul vette, hogy most nem tanácsos összejárni.

Vámos György ugyanakkor hozzátette, hogy a csütörtök és a szombat a várakozások szerint erős lesz.

Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója az MTI kérdésére azt mondta: az idei húsvéti szezont komolyan érinti a koronavírus-járvány. Másfél hete a forgalom átlagosra csökkent, míg az ezt megelőző időszakban a szokásos forgalom dupláját, akár tripláját is elérték üzleteik. A vevők száma drasztikusan visszaesett, a megszokott forgalmi szint most annak köszönhető, hogy egy-egy alkalommal jóval többet vásárolnak, mint máskor.

Fodor Attila szerint a csokoládéfigurák lehetnek a járvány legnagyobb áldozatai az üzletekben, sokkal kevésbé keresik ezeket a készítményeket, mint máskor a húsvéti ünnepek előtt. Jóval kisebb az érdeklődés a füstölt termékek iránt is.

Szerdán már érzékeltek fellendülést a hagyományos húsvéti élelmiszerek vásárlásában, és erre számítanak csütörtökön és szombaton is, de összességében nem várható a korábbi húsvéti időszakokban megszokott kiugró forgalom – közölte a kommunikációs igazgató.

A Lidl Magyarország az MTI-t arról tájékoztatta, hogy jelentős forgalomnövekedést tapasztalt márciusban a tavalyi azonos időszakhoz képest, a járvány, illetve az érvénybe lépő intézkedések miatt a fogyasztók többet vásároltak. Húsvét közeledtével élénkülő keresletet tapasztal az áruházlánc, ez már az elmúlt hétvégén érezhető volt, de a forgalom várhatóan csütörtökön lesz a legerősebb.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Jogosítvány finanszírozásának adózása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Értékcsökkenés

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close